Idegenben szerezte meg az SZKKA az első győzelmét

Nagy Donát 2020-09-12 19:16:00
Az újonc Boglári Akadémia-SZISE-t verték.

Az élvonal újonca, a Boglári Akadémia-SZISE vendégeként lépett pályára a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia NB I-es csapata a K&H Liga 3. fordulójában. Bandelier gólja, majd Tomasevics védése nyitotta a mérkőzést, ám a hazaiak a folytatásban fordítottak 3-1-re. Gorilszka hiába szerzett zsinórban három gólt, a NEKA pillanatok alatt újra magához ragadta az előnyt, 6-4-es állásnál Marosán György kért időt. Tomasevics remek védése után Bandelier bombájával átvette az SZKKA a vezetést, 9-11-nél a hazaiak mestere rendelte magához övéit. Elhibázott lövések után egyenlítettek a hazaiak azonban a játékrész utolsó két percében két Agbaba-gól között Tomasevics védett nagyot, így a szünetben kettővel vezetett a vendég csapat.

A második félidő elején már három góllal is vezettek a szombathelyiek, 17-20-ra, ám a hazai együttes pillanatok alatt újra feljött egyre. Könnyen eladott labdák után előbb egyenlített, majd fordított a Boglári Akadémia. Pődör Blanka két góljával zárkózott az SZKKA, hátul pedig Tomasevics tartotta életben a reményeket. Agbaba emberhátrányban lőtt két nagyon fontos gólt, amivel egál lett az eredmény, majd Tomasevics sokadik bravúrját követően Mayer vette át a vezetést az SZKKA-nak, 28-29-nél a hazaiak kértek időt. Harcosan küzdve kivédekezte az SZKKA a NEKA utolsó támadásait, Wald üres kapura pedig végleg eldöntötte a mérkőzést - olvasható a klubhonlapon. A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia 31-29-re nyert idegenben az újonc ellen, amivel megszerezte első győzelmét a 2020/21-es bajnokságban

Boglári Akadémia-SZISE - Szombathelyi KKA 29-31 (15-17)

Balatonboglár, NEKA Csarnok, Jv: Bócz, Wiedemann

SZKKA: Tomasevics – Mayer 2, Banderlier 4, Pődör R. 2, Gorilszka 9, Agbaba 7, Orbán Csere: Wald 2, Horváth P. 2, Virág 1, Varga N., Pődör B. 2.

Szólj hozzá!

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.