Nem telt el még egy hónap sem azóta, hogy a Szombathely belvárosában (a Március 15. tér aszfaltján) kialakult szép, dúsan zöldellő rétről írtunk. Most egy újabb csuda dologba futottunk bele, ezúttal a fent említett épület udvarában, a Berzsenyi Dániel Könyvtár melletti kavicsos parkolóban.
Az már szinte megszokott látvány, hogy a parkoló autók között termetes csalánerdő „díszeleg”, de most, hogy a gaz kisebb lett, előkerült egy – decembertől, jobb esetben januártól ez idáig magát kiválóan álcázó - fenyőfa karácsonyfa. Az nem teljesen világos, hogy miért nem szállították el, lehetséges úgy voltak vele, hogy jó helyen lesz ott a "zöldben".

Igaz, szegényke lemaradt a tavalyi fuvarról, de már nem kell sokat várnia, hiszen 110 nap múlva érkezik az új remény: a szeretet ünnepe.

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.
Az ítélet jogerős.
Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek?
A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.
Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.
Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.
Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.
A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.
5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.
Csak kitartóan kellett kérni.
Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.
A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.
Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.
A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.
