Címlapfotó: lehetmas.hu
ugytudjuk.hu
2018-08-21 15:55:00
Elsőként a Borsod24.com nevű oldal hozta le a hírt, hogy Szél Bernadett lemond LMP-s vezető tisztségeiről. Mint írják:
"Információink szerint Szél Bernadett lemondott a Lehet Más a Politikában (LMP) betöltött összes vezetői pozíciójáról, konkrétan a társelnöki posztjáról és szeptember 15-i hatállyal a frakcióvezetőségről is.Úgy tudjuk, lemondásának közvetlen oka az Etikai Bizottság azon döntéssorozata, amelyben súlyos büntetéseket róttak ki a párt saját jelöltjeire és amit ő súlyosan igazságtalannak, méltatlannak, politikailag pedig vállalhatatlannak tart."
Időközben a 444 utolérte Szél Bernadettet, aki elmondta, kedden adott egy interjút a Magyar Hang című lapnak, várhatóan szerda reggel jelenik meg, ebben részletesen beszél a helyzetről.
A Borsod24 idézi is a politikust, aki szerint politikai döntés született az Etikai bizottságban, és ezt a módszert ő elfogadhatatlannak tartja.
Címlapfotó: lehetmas.hu
December elejére mindkét helyszínen végezni fognak.
Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.
A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.
Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot.
A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.
Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.
Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.
A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.
A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.
A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.
Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.
Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.