Sütemények eladásából próbáltak meg rászorulóknak tűzifára gyűjteni Bükfürdőn

Farkas Bazsi 2019-01-04 11:24:00
A turistákat is bevonták az év első napján szervezett akcióba.

A statisztikák szerint évente több százan fagynak meg, többnyire saját otthonukban. Erre próbál rávilágítani az az akció, amelynek keretében süteményeket értékesítenek. Az édességek  árából tüzelőt vásárolnak. Az év első napján Bükfürdőn próbálták rávenni a turistákat arra, vásárlásukkal segítsenek azokon, akik otthon fagyoskodnak saját lakásukban.

Szociológiai vizsgálatok azt mutatják, a fagyos időszakban nem az utcán lakók a legveszélyeztetettebbek. Őket többnyire ellátják a szociális- és segélyszervezetek, ha nagy a hideg. Legnagyobb veszélyben azok az elesettek vannak, akik saját otthonukban "láthatatlanok " a segítő kezek számára - írja közleményében a Jótékonysági Receptműhely.

Az akció keretében süteményeket értékesítenek, amelyek árából tüzelő lesz. A figyelemfelhívó akció szervezői tudják, nem oldják meg minden rászoruló problémáját néhány süteménnyel. Ugyanakkor azt remélik, hogy rá tudják venni a lakóközösségeket, hogy néha kopogjanak be szomszédaikhoz, akik ha idősek és betegek, akkor esély van arra, hogy magatehetetlenségük miatt megfagynak saját lakásukban.  

Annak érdekében, hogy mindenki el tudja indítani saját jótékonysági akcióját, emberi nagyságú recepteket is kitettek azok elé az éttermek, cukrászdák elé,  amelyek csatlakoztak az akcióhoz. Január első napján, egy bükfürdői kávézó előtt volt látható néhány recept. A karácsonyi-szilveszteri  időszakban  pedig Balatonfüred két ikonikus vendéglátóegysége is csatlakozott az akcióhoz. 

A január-február időszakban más turisztikailag fontos helyeken is megjelenik majd a Jótékonysági Receptműhely elnevezésű akció. A vendégeket arra próbálják majd rávenni, hogy vásároljanak a jótékony süteményekből és  pihenésük ideje alatt gondoljanak azokra is, akik egyáltalán nem utaznak, hanem saját lakásukban fagyoskodnak. 

Az kampány keretében nem csak a felnőttek figyelmét szeretnék felhívni arra, hogy jótékonyságra szükség van karácsony után is. A gyerekek nyelvezetére is le szeretnék fordítani  az akció lényegét. Ezért az akcióban bevetik a turisztikai szakemberek által kreált mesehőst, Füred Kapitányt is. Neki köszönhetően a kávézókba, éttermekbe betérő családok gyermekei olyan recepteket kaphatnak ajándékba, amelyeket otthon könnyedén elkészíthetnek a szülők segítségével. Az édességekkel akár a rászoruló szomszédokat is megkínálhatják.

A tavalyi akcióban egymillió Ft gyűlt össze a sütemények árából. Idén is hasonló összegre számítanak - nyilatkozta Éskovács Péter, az akció egyik szervezője.

Szólj hozzá!

4 évvel ezelőtti bejelentéssel flexel újra Fekete Dávid

Már 2022-ben bejelentették az Audi új gyáregységét, amihez a magyar állam 8 milliárd 500 millió forinttal járult hozzá.

Önálló magyar teherautó gyártás lesz Győrben

Ezt Orbán Viktor jelentette be a DPK hatvani road showján.

Elhunyt Fenyő Miklós

A zenész 78 éves volt.

Helló hétvége, helló Győr, helló programok!

Ha nem akarsz otthon ülni, mutatjuk mit csinálj!

Hova utazzak télen, ahol meleg van? Egy utazási iroda útmutatója

Számtalan olyan ország létezik, ahol télen is verőfényes napsütés és meleg vár mindenkire.

Vas megyei település polgármestere is agitál a szombathelyi DPK gyűlésre

A jelentkezéseket most vasárnapig lehet leadni az önkormányzatnál.

Milyen hajformázó eszköz passzol hozzád?

A hajformázás terén ma már számos lehetőség áll rendelkezésünkre.

Jövő héten szombaton Szombathelyre érkezik a DPK Háborúellenes road-show

Információink szerint Orbán Viktor is a városba látogat.

Magyar Péter szerint megint a saját múltjába botlott bele a Fidesz, Orbán Anita támadásakor

A TISZA elnöke emlékeztet: ugyanazért kritizálnak most, amit Orbán Viktor maga is követelt 2008-ban.

30 százalékos rezsikedvezmény jár minden vezetékes energiát használó családnak

A kormány a rendkívüli januári hideg miatti többletfogyasztás terheit vállalja át, a kedvezmény gázra, áramra és távfűtésre is igénybe vehető.

Betöltetlen praxisok, idősödő orvosok - így néz ki a háziorvosi alapellátás Győr környékén

Hét üres praxis a Győr 02-es körzetben, miközben az orvosok jelentős része már 70 év feletti - a TISZA szerint ez már nem kezelhető félmegoldásokkal.

Eljárási hiba miatt újraindul az eltűnt villanyszerelők gyilkossági ügye Győrben

A helyi ítélőtábla megsemmisítette az életfogytiglanról szóló ítéletet, az ügy visszakerült elsőfokra.

Családi téli sport biztosítás – erre figyelj, hogy a síelés valóban gondtalan legyen

Ahogy az a hírekből is kitűnik, az időjárás Európa-szerte elkényezteti idén a havas sportok kedvelőit.

Győr környéki programok a hétvégére

Fafaragás, elvonulás, jótékonyság, miegymás. 

A szombathelyi önkormányzat saját pénzből építi meg a Markusovszky utcai gyalogátkelőhelyet

A polgármester és a három alpolgármester 1 millió forintot ad bele a költségekbe, ami 16 millió forintot tesz ki.

Hangosbemondón viszi vidékre Lázár mondatait a TISZA Párt

Magyar Péter szerint a kistelepüléseken élőknek is hallaniuk kell, mit mondott a miniszter a romákról.

Kátyúzás indult a Hecsei úti felüljárón Győrben -  de ez még nem a végleges megoldás

Az útkezelő 75 kátyút javít ki a felüljárón, a városvezetés azonban teljes rekonstrukcióban gondolkodik.