Sorozatot készít a Netflix a Száz év magányból

Vágvölgyi Bálint 2019-03-06 17:28:00
Gabriel García Márquez 1967-es regényéből most készül először film.

Sorozatot készít a Nobel-díjas Gabriel García Márquez Száz év magány című regényéből a Netflix. A streamingszolgáltató szerdán jelentette be, hogy megszerezte a mű megfilmesítésének jogát.

Ez az első alkalom, hogy az 1967-ben publikált regényből film készül - írja a The New York Times online kiadása. A produkciót elsősorban Kolumbiában forgatják.

A Nobel-díjas író fia, Rodrigo García, aki fivérével, Gonzalóval együtt vezető producerként vesz részt a projektben, elmondta, hogy apja nagyon sok ajánlatot kapott az évek során a könyv filmes adaptációjára. Gabriel García Márqueznek azonban kétségei voltak afelől, hogy a történet megfelelőképpen bemutatható egyetlen - vagy akár két - filmben. Emellett Márquez ragaszkodott ahhoz is, hogy a spanyol nyelven szóljon a történet, így sok ajánlat nem is jöhetett szóba.

"Az elmúlt három vagy négy évben a sorozatok és a limitált sorozatok száma, presztízse és sikere hatalmasra nőtt. A Netflix az első gyártók között volt, melyek bebizonyították, hogy az emberek szívesebben néznek eredeti nyelven, felirattal készült sorozatokat, mint valaha" - mondta Rodrigo García a család döntéséről.

Francisco Ramos, a Netflix spanyol eredeti nyelvű filmekért felelős alelnöke elmondta, a cég korábban próbálkozott már a könyv jogainak megszerzésével, de ellenállásba ütközött.

Mint kiemelte, az olyan sorozatok, mint a Narcos és az olyan filmek, mint a Roma - mely megnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat - bebizonyították, hogy "csinálhatunk spanyol nyelvű tartalmakat a világnak".

A Száz év magány Gabriel García Márquez kolumbiai író 1967-ben kiadott nagy sikerű regénye, mely az addig elhanyagolt latin-amerikai irodalom felé irányította a világ érdeklődését. A regény a mágikus realizmus stílusának egyik kiemelkedő alkotása, 35 nyelven, összesen több mint 30 millió példányban jelent meg világszerte.

Gabriel García Márquez 1967-ben publikált nagysikerű regénye az addig elhanyagolt latin-amerikai irodalomra irányította a világ figyelmét. A könyv a mágikus realizmus stílusának egyik kiemelkedő alkotása, eddig 46 nyelven, mintegy 50 millió példányban jelent meg világszerte.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.