Sopronban kapott ki először a Falco a bajnokságban

Vágvölgyi Bálint 2020-12-27 20:00:00
A hazai csapat az utolsó negyedben tudott fordítani.

A hat meccs után is veretlen Falco-Vulcano Energia KC Szombathelyt fogadta a Sopron KC a bajnokság 16. fordulójában.

Egy-egy kosárral indult a meccs mindkét oldalon, majd a Falco kezdett meglépni, de Jogéla egy hármassal visszavett a vendégek lendületéből. Sorozatban öt újabb vasi pont következett, Jackson triplája is kellett a Sopronnak, hogy ne legyen túl hamar tíz közte (8-14), majd Jogéla talált be ezúttal közelről - írja tudósításában a BB1.hu, kosaras szakportál. Állandósult a 4-6 pontos Falco-vezetés, és amikor már-már megléptek volna a szombathelyiek, mindig jött egy pontos hazai tripla – 21-27-nél kezdték a második tíz percet a csapatok.

Anderson vezetésével kezdett ismét ellépni a hazaiaktól a Falco, Milosevics duplája és Perl büntetői után pedig már a tízet is átlépte a különbség (26-38). Jackson fújt riadót, ő kezdte és zárta a Sopron 9-0-s szakaszát, amivel rögtön egy kosárnyira jött fel a házigazda – időt is kértek a vendégek. A negyed közepére meglett mindkét oldalon az öt-öt fault, Váradi helyre is tett két büntetőt, de Borisov rögtön válaszolt egy hármassal (40-42). Ugyanő próbálkozott egy újabb triplával, de az kimaradt – egyelőre nem tudta átvenni a vezetést az SKC, viszont az egyenlítés meglett: Borisov a büntetővonalról nem hibázott. Maradt az előny a Falcónál a félidő utolsó másodperceiben is, de szoros folytatást vetített előre az 51-52-es állás.

A második félidő első perce három jó támadást hozott: két Sopron-pontra négy Falco-pont érkezett. Majd Anderson és Bruinsma is hintett egy-egy triplát – 53-62-nél ismét a tízet közelítette a különbség. Sőt, Bruinsma kettesével már át is lépte a tízes határt a differencia – időt kértek a soproniak. Jackson dobhatott három büntetőt, kettő sikerült is. Anderson tripláját azonban újabb soproni időkérés követte, 73-59-nél kezdte lehagyni ellenfelét a Falco. Azonban a Sopron Takács és Thompson tripláival gyorsan zárkózott, Bruinsma viszont a negyed hajrájában szintén egy hármassal szomorította a hazaiakat – 74-82-nél zárult a harmadik negyed.

Jogéla két gyors triplával nyitotta az utolsó tíz percet, Anderson igyekezett tartani vele a lépést. A Sopron azonban magasabb sebességre kapcsolt, és Borisov hármasával át is vette a vezetést – Milosevics gyorsan reagált egy kettessel, így a fór egyelőre rövidéletű volt (89-90). Azonban a soproni légiós újabb kettest tett helyre, ráadásul támadásban is hibázott a Falco, amit Jogéla büntetett (93-90). Milosevics egy büntetőt dobott be, Thompson ellenben egy duplát – érett a meglepetés. Váradi és Milosevics azonban gyorsan visszahozta a Falcót, 96-95-re már a vendégek vezettek. Fazekas is betalált, Anderson büntetői viszont ismét a Falcónak jelentettek előnyt (97-98). Két perc volt ekkor vissza, a hajrát viszont kíméletlenül lehozta a Sopron: két dupla érkezett a hazaiaktól úgy, hogy a Falco már nem tudott pontot szerezni, így 101-98-as hazai siker született.

Sopron KC – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 101-98 (21-27, 30-25, 23-30, 27-16)

Bajnokság, 16. forduló
Sopron, Novomatic Aréna
V.: Győrffy P. A., Minár L., Pozsonyi L. (Bodrogváry I.)

SKC: Jackson 12/6, Thompson 24/12, Fazekas 6, Jogéla 22/9, Bagó 2. Csere: Borisov 26/9, Takács N. 9/6, Halász -, Supola -, Werner -, Sitku -.

Falco: Anderson 22/12, Váradi 14/6, Doktor 2, Bruinsma 18/6, Searcy 6. Csere: Perl 12, Milosevics 10, Lake 7, Benke 7, Kovács B. -.

Szólj hozzá!

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.