Sokan rettegnek a közelgő félévi bizonyítványosztás miatt

Nagy Donát 2020-01-30 09:58:00
A szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy az elkövetkező napokban minden szülő, tanár, barát és rokon fokozottan figyeljen a tanulmányi eredmények miatt esetlegesen szorongó tanulókra.

Az iskolákban eltelt az első félév, a diákok hamarosan megkapják a félévi értékelést. Ennek sokan örülnek, azonban vannak olyanok is, akik szorongással néznek elébe - kezdi cikkét a police.hu.

Sajnálatos módon időről-időre akadnak olyan fiatalok, akik az értékelések és bizonyítványok átvétele után nem mernek hazamenni, mert tartanak a szülők esetleges negatív visszajelzésétől, a dorgálástól. Ezek a gyerekek az utcán csellengenek, és olyan szituációkba kerülhetnek, amire koruknál fogva nincsenek felkészülve. A fizikailag és lelkileg magukra maradt fiatalok áldozattá, szélsőséges esetben akár elkövetővé is válhatnak.

A szökés általában kétségbeesett kísérlet a gyermek részéről, hogy gondjaira megoldást találjon, felhívja magára környezete figyelmét, vagy elodázza a várható kellemetlen találkozást a szüleivel. A háttérben gyakran egyéb iskolai vagy családon belüli problémák is meghúzódhatnak, amelyek ebben az időszakban felerősödhetnek a gyermek tudatában.

Mit tehet ilyenkor a szülő?

Gyakran ismételt, de kétségtelenül alapvető tanács, hogy beszélgessen gyermekével minél többet, ismerje fel, hogy milyen gondolatok foglalkoztatják. Olyan bizalmi szülő-gyermek viszonyt kell kialakítani, amelyben a fiatal számíthat a családjára, bátran el meri mondani a problémáit, amelyre ezután együtt lehet megoldást keresni. A szülők és a pedagógusok cseréljék ki tapasztalataikat és észrevételeiket a gyermek viselkedésével kapcsolatban, különös tekintettel a lehetséges problémák korai jeleire.

A cikk javasolja, hogy közvetlenül a félévi értesítő előtt otthon, nyugodt körülmények között a gyermekkel együtt tekintsék át az e-napló jegyeit és tantárgyi átlagait, megelőzve ezzel a szorongáshoz vezető meglepetéseket.

A körülmények ismeretében érdemes megfontolni, hogy – akár egy közös program előzményeként – ezeken a napokon akkor is menjen el gyermeke elé az iskolába, ha egyébként már egyedül szokott hazajárni. Rossz osztályzatok esetén javasoljuk, hogy szülőként a jegyek kijavítására kidolgozott közös stratégia megbeszélésére helyezzék a hangsúlyt.

Ha szükségét látja, forduljon gyermekével pszichológushoz vagy más szakemberhez, eltűnése esetén pedig azonnal értesítse a rendőrséget!

Szólj hozzá!

Megszüntették a nyomozást abban a feljelentésben, amit a tiszás előválasztás kapcsán Németh Martin tett meg

A politikus jelölt akkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte választási beavatkozás történt, amiben akár a Fidesznek is szerepe lehetett.

Győr továbbra is takarékoskodik: nem kapcsolják vissza a díszkivilágítást, és a legtöbb szökőkút sem indul újra

Pintér Bence polgármester szerint az enyhülés csak átmeneti, ezért az újabb hőhullámra készülve fenntartják a víz- és energiahasználat csökkentésére hozott városi intézkedéseket.

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.

Igazi ritkaság: kilenc nappal korábban nyitják meg a felújítás alatt álló Hecsei úti felüljárót

Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.

Kicserélték a győri kórházban meghibásodott transzformátort

Megkezdték az elhalasztott egészségügyi ellátásokat.

Kánikula 2026 - enyhül a hőség, de még nincs vége: szombattól már “csak” másodfokú riasztás lesz érvényben

A július vége óta tartó harmadfokú hőségriasztást mérséklik, de a tartós meleg miatt továbbra is fokozott óvatosságra van szükség.

Két részletben érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, amit nem kell külön igényelni

Az első 50 ezer forintot még a tanévkezdés előtt folyósítja a Magyar Államkincstár, a második részlet novemberben, utalvány formájában érkezik.

Piknik italok: ízek és élmények a szabadban

Ahogy tavaszodik és a nap egyre tovább marad velünk, sokaknak támad kedve kirándulni a természetbe.

Örömhír: tíz éve nem volt ilyen alacsony az infláció Magyarországon

Júliusban mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára már csökkent. 

A barokk összes árnyalata és még egy sor kiváló program vár mindenkit ezen a hétvégén Győrben

Középpontban a hagyományőrzés, de lesz Pogány Induló és Majka koncert, jóga szeánsz, “borhajózás” és egy csomó minden más. 

Energiatakarékosság: korábban kezdődik a Győri Audi ETO KC pénteki felkészülési mérkőzése

Az energiaellátás tehermentesítése érdekében másfél órával előrébb hozták a Brest Bretagne Handball elleni találkozó kezdését.

Barokk pompába öltözik a belváros: hétvégén rendezik meg a XXXIII. Győri Barokk Esküvőt

Jubileumi fogadalom megerősítés, történelmi felvonulás, tűzshow és vezetett séták is várják az érdeklődőket augusztus 7–8-án.

Extra: a Vásárcsarnokban nyitja új évadát a Győri Filharmonikus Zenekar

A „Zenélő piac” című különleges koncerttel szeptember 7-én rendhagyó helyszínen találkozhat a közönség a klasszikus zenével.

Átadják a megújult Erzsébet ligeti KRESZ-Parkot Győrben – családi programokkal ünneplik a felújítást

Ügyességi versenyek, KRESZ-kvíz, ingyenes kerékpár- és e-rollerjelölés is várja a családokat augusztus 8-án.

Nőverő szombathelyi férfi ellen emelt vádat az ügyészség

A férfi a nyílt utcán kezdte verni áldozatát.

A rómaiaktól az agyagkatonákig – tárlatvezetések, workshop és közönségtalálkozó várja a látogatókat a győri Rómer Múzeumban

Ingyenes programokkal és különleges kiállításokkal készülnek a hét második felére, a hőségriadó idején ráadásul a Várkazamata – Kőtár is díjmentesen látogatható.