Soha nem voltak még annyian a Sziget fesztiválon, mint idén

Fehér Buda 2018-08-14 20:48:00
Több, mint félmillióan voltak rá kíváncsiak.

Bár pontos szám csak szerdára várható, biztosan látogatócsúcsot hozott az idei Sziget. Kádár Tamás főszervező az MTI-nek kedden kora este elmondta, hogy több mint félmillióan szórakoztak a fesztiválon.

Az eddigi látogatócsúcs a 2016-os 496 ezer volt, tavaly mintegy 450 ezren jöttek el a 26. Szigetre. Idén a szombati (a fő fellépő a Mumford & Sons volt), a vasárnapi (Dua Lipa) és a hétfői (Kygo) nap is teltházas volt és elképzelhető, hogy a keddi zárónap vége felé is kitehetik a "megtelt" táblát.
   

"A csúcsdöntés annak is köszönhető, hogy a tavalyi, kicsit szerencsétlenebben alakult fellépői felhozatal után idén a befektetőkkel közösen 12 százalékkal, 8,6 milliárd forintra tudtunk növelni a költségvetést, ez az európai fesztiválpiac mércéjével is komoly büdzsének számít. Csak a nagyszínpados fellépőkre egymilliárddal többet költhettünk. De a látogatószám nem csak pénzkérdés; szerencse dolga is, ki ér rá az adott héten a nagy sztárok közül, ki van éppen turnén vagy ki készít éppen lemezt, mert akkor hiába hívjuk, nem fog eljönni" - fejtette ki Kádár Tamás.
   

A 2018-as húzónevek közé tartozott a már említetteken túl például Lykke Li, az Oscar and The Wolf, Bonobo, Lana Del Rey, a Bastille, Liam Gallagher, Shawn Mendes és a War On Drugs is.
 

@@sziget_elso_nap_4_0.jpg@@

Kádár Tamás kiemelte: a Sziget hagyományainak megfelelően idén is számos olyan koncert, program volt nagyon sikeres, amely kisebb, sok esetben nem zenei, hanem egyéb kulturális helyszíneken, sátrakban zajlott. "Például az A38 színpadon fellépett egy dj, aki aztán tegnap éjfélkor, a program befejeződése után a nagyszínpad keverőállása mögött adott meglepetésbulit. Mindenképpen meg kell említenem, hogy a Cirque du Sziget helyszínen olyan előadásokat láthatott a közönség, ami az egész világon különlegesnek számítana". 
   

Mint a főszervező elmondta, a fesztivál idején szinte végig (a zárónap estéjét vihar kísérte) meglévő kánikulai hőség bizonyos szempontból a szokásosnál több feladatot rótt a Sziget csapatára. "Figyelni kellett arra, hogy a vendégek zavartalanul vízhez jussanak, hűtés céljából számos ponton helyeztünk ki párakapukat. Az egészségügyi személyzetnek is sok dolga volt a napszúrás-gyanús esetek miatt".
   

A cégvezető kiemelte, hogy az idei Szigeten összességében nem történt komolyabb baleset vagy súlyos egészségügyi probléma, a fesztivál kirívó problémák, botrányok nélkül zajlott le.
   

"Kétségtelenül sokak számára volt bosszantó, hogy az amerikai rapper, Kendrick Lamar a nyitónapon, múlt szerdán az általa hozott hangtechnika problémái miatt háromnegyed órás késéssel kezdte el főműsoridős koncertjét. Mivel a nagyszínpadon a Sziget közelében lakók miatt 23 órakor be kell fejezni a koncerteket, a sztár showja ennyivel rövidebb volt, bár egy picit tovább játszott, így teljesítette az elvárt minimumot" - jegyezte meg Kádár Tamás.
   

A szervezők az idei Szigetre életre hívták a Love Revolution kampányt, amely a programkínálatra is hatással volt. A kezdeményezés főbb céljai közé tartozott az erőszak- és félelemnélküliség, az élhető Föld, az alapvető emberi jogok érvényesülése, az előítéletek, a kirekesztés megszüntetése.
   

"A Sziget negyedszázada kiáll ezen értékek mellett, a mostani kampánnyal szerettük volna ezt megmutatni, összefoglalni. A fesztivál az elmúlt öt évben az Island of Freedom szlogennel, arculattal futott, ami megmaradt, de kiegészült a Love Revolution üzenetével. Ezt a kampányt a tartalmi elemek hangsúlyozásával több évre tervezzük" - mondta Kádár Tamás az MTI-nek.
   

A szakember tavaly vette át a főszervezői teendőket Gerendai Károlytól; a Sziget Kulturális Szervezőiroda többségi, 70 százalékos tulajdonosa tavaly év elején a Providence Equity Partners amerikai befektető lett. "Az idei Sziget egész biztosan nyereséges lett, de pontos adatokat csak akkor tudok mondani, ha már látom a vendéglátói forgalom és a végleges jegyeladási számok alakulását, a végleges elszámolásokat".
   

@@sziget_elso_nap_5_0.jpg@@

Az idei Szigeten számos programmal ünnepelték Izrael Állam megszületésének hetvenedik, illetve Nelson Mandela egykori dél-afrikai elnök, emberi jogi harcos születésének századik évfordulóját. A fesztivál endszeresen támogat jótékony célt szolgáló ügyeket; ezek egyikeként a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal karöltve a Greener Sziget kezdeményezés adománygyűjtő akciót hirdetett a fesztivál végén már nem használt kempingfelszerelések eljuttatására a rászorulóknak.

Szólj hozzá!

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.

Zajlik az Európai Mobilitási Hét - mindeközben megérkezett Győr első kerékpáros lábtámasza

A Baross út és a Szent István út kereszteződésében már a nyeregből sem kell leszállni a pirosnál, szeptember 22-ig pedig több programmal várják a győrieket.

Megszünteti a kormány a Mészáros–Szíjj-féle autópálya-koncessziót – a miniszterelnök üzent a yachtozó, pezsgőző bűnözőknek is: az általuk okozott kár megtérítése enyhítő körülmény lesz

A kormány szerint a 35 évre kötött szerződés több mint 23 ezer milliárd forintot érint, az állam pedig lényegesen olcsóbban tudná működtetni az autópályákat.

November végéig érkezik az iskolakezdési támogatás második, 50 ezer forintos része

Az utalványokat jövő március közepéig lehet majd felhasználni.

Kiállítás, koncert, sport és városnézés – mutatjuk, mit lehet csinálni a hétvégén Győrben

Picasso-grafikák, színház, családi sportprogramok, hajózás és különleges városi séták is várják a győrieket szeptember 18. és 20. között.

Az Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman: azt tisztáznák, alapvető jog-e mindenhol a készpénzes fizetés

Egyre több üzletben, rendezvényen és szolgáltatásért már csak elektronikusan lehet fizetni.

Új tanösvényen fedezhetjük fel a győri Püspökerdő titkait 

A tölgyektől az énekesmadarakig, a holtfától az erdő talajának lakóiig sok mindenről mesél az új útvonal.

Kettészakadt az autó a szombathelyi balesetben, maradandó fogyatékosságot szenvedett egy 17 éves utas

A fiatalkorú sofőr a vád szerint túl gyorsan hajtott bele egy veszélyes kanyarba, majd az árokban egy beton kandelábernek csapódott.

Új kerékpáros központot alakítanak ki a győri Virágpiac téren, ami várhatóan 2028 tavaszán nyitja meg kapuit

Kölcsönző, szerviz, kerékpártároló és e-bike-töltő is lesz a több mint 600 ezer eurós fejlesztésben.

Pénteken 56 helyszínen indul városi nagytakarítás Szombathelyen

A lakosság is csatlakozhat az akcióhoz, a helyszíneken szemeteszsákot, kesztyűt és a munkához szükséges eszközöket is biztosítanak.

Benne volt a kulcs, jó ötletnek tűnt: önkényesen elvitt egy autót Körmenden egy férfi, majd villanyoszlopnak hajtott vele

Két nappal később kábítószert is fogyasztott a rovott múltú vádlott, az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott vele szemben.

NERdisztán visszainteget: „Dzsudzsák Balázs Tesóka” levelet írt Szijjártónak, másnap már intézték is a diplomata-útlevelét

A Külügyminisztérium átvilágításakor került elő a levél, amely új megvilágításba helyezi, hogyan működött a diplomata-útlevelek kiadása a korábbi tárcavezetés idején.

Épp csak megjött az ősz, de a Győr-Szol már a karácsony felé kacsingat

Fenyőfa-felajánlásokat vár a társaság, a kiválasztott fákból győri városrészek közösségi karácsonyfái lehetnek.

Örökre elnémult a Kőbánya blues: meghalt Deák Bill Gyula, a magyar rock legendája

A 77 éves énekes egy műtét után hunyt el, halálhírét a hivatalos Facebook-oldalán jelentették be.

Ez is kiderült: Hende Csaba 30 évre titkosította, most mégis nyilvánosságra került a Groupama Aréna megnyitóján repülő Gripenek sztorija

A három vadászgép azért húzott át a stadion felett 2014-ben, hogy emelje az Orbán Viktor és Kubatov Gábor részvételével tartott megnyitó színvonalát.

Jótékonysági főzés és családi programok várják a győrieket szombaton a vásárcsarnokban

Egy finom ebéddel most segíteni is lehet: a Nyitott Piacok Napján befolyt teljes összeget a Vakok és Gyengénlátók Egyesületének ajánlják fel.

A kötcsei Fidesz-mágnes Kecskés Cordulát is újra a fényre hívta – úgy tűnik a legendás piknikre nem lehet nemet mondani

A választási vereség után szinte teljesen eltűnt a Facebookról a győri Fidelitas korábban rendkívül aktív elnöke.