Sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emeltek a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. cégvezetője ellen

Fehér Buda 2019-04-05 11:18:00
11 milliót sikkaszthatott el.

Sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt a Szekszárdi Járási Ügyészség a pécsi Porcelánmanufaktúra Zrt. cégvezetője ellen - közölte a Tolna megyei főügyész pénteken az MTI-vel. Magyar Pál közleményében azt írta: a vádlott 2014. március 7-től látta el a cégvezetői tisztséget, és pozíciójából adódóan a gyár területén ellenőrzés nélkül közlekedhetett. Ezt kihasználva 2016. április 26-án több mint 11 millió forint értékben porcelán termékeket tulajdonított el a pécsi gyár területéről.

A porcelánok egy részét a vádlott a gyár különböző részein önkényesen vette magához, majd onnan ellenőrizetlen módon kijuttatta. A termékeket a nyomozó hatóság a vádlott lakóhelyén lefoglalta. A többi áruhoz úgy jutott hozzá, hogy valótlan tartalmú selejtezési jegyzőkönyveket írt alá, a rajtuk szereplő porcelánokat az üzem egy olyan raktárába vitette, amihez kulcsa volt, majd gépkocsival elszállította.

A férfi emellett valótlan tartalommal adott ki egy minőséget tanúsító nyilatkozatot egy budapesti épület tetőrekonstrukciójához megrendelt mázas tetőcserepekről, illetve más kerámiatermékekről. 

A szekszárdi ügyészség a vádlottal szemben halmazati büntetésül börtön-, valamint pénzbüntetés kiszabását, a közügyek gyakorlásától való eltiltást, továbbá a gazdálkodó szervezetek vezetésére kiterjedően a foglalkozástól határozott időre eltiltást és vagyonelkobzást szorgalmaz a Pécsi Járásbíróságnál - írta a főügyész.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.