Összesen 19 órát és 16 percet töltött a levegőben a Qantas légitársaság egyik repülője. Ezzel rekordot döntött a társaság, aminek az a célja, hogy a jövőben rendszeresen reptesse az utasokat a 19 órás úton.
A legelső repüléshez egy Boeing 787-es repülőt vetettek be, amit csak 49 emberrel töltöttek meg, hogy minimalizálják az üzemanyagfogyasztás. Ha nehezebb lett volna a gép, akkor valószínűleg az út közben többször is meg kellett volna állniuk, hogy tankoljanak.
Az őt közben folyamatosan figyelték a pilótákat, a legénységet és az utasokat is, hogy kiderítsék, milyen élettani hatásai lehetnek szinte egy teljes napot a felhők fölött tölteni. A repülőn négy pilóta tartózkodott, akik folyamatos váltásban irányították a repülőt. Nekik még diódákat is tapasztottak a fejükre, hogy megfigyeljék az agyhullámaik változását.

Fotó: Metro
A legénység közben néhány óránként tornagyakorlatokat végzett az utasokkal, hiszen a 19 órás folyamatos ülés eléggé megterheli a szervezetet. Arra is figyeltek, hogy a landolás utána ne csapja el a jetlag az utasokat. New Yorkból éjszaka indult el a járat, ám a fedélzeten tovább égve hagyták a lámpákat, hogy a sydney-i időt szimulálják. Sőt, az utasoknak először ebédet szolgáltak fel, nem is vacsorát, hogy ezzel is megpróbálják becsapni a fedélzeten ülők biológiai óráját.

Fotó: Metro
A landolás után a járat kapitánya azt mondta, teljesen zökkenőmentes volt az útjuk, és örül annak, hogy mennyi adatot sikerült rögzíteniük az utasokról. Ezek feldolgozása után döntik majd el, hogy a jövőben rendszeresen indítsanak-e ilyen maratoni járatokat. Addig azonban még két másik tesztrepülést tervez a Qantas, novemberben Londonból indulnak majd Sydney-be, decemberben pedig megismétlik a New York-Sydney útvonalon tett kísérleti repülésüket.
(Metro)
Szólj hozzá!
A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.
Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.
Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.
A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.
A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.
A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.
Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.
Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.
Az ítélet jogerős.
Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek?
A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.
Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.
Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.
