Schrammel Imre: Hazajöttem

Nagy Donát 2020-08-05 11:54:00
A keramikus művész által készült gyűjteménynek helyet adó Éva-malom épületén most minden szombathelyi ott hagyhatja kézjegyét.

Kétéves az Ugytudjuk.hu, hogy megajándékozhassunk, olvasd el figyelmesen a cikket! 

Ahogy múlt héten beszámoltunk róla, mától lehet azt az 1800 téglát megmunkálni, amiket később az Éva-malom homlokzatára fognak elhelyezni. A 280 millió forint EU-s pénzből felújított épületben a Schrammel gyűjtemény kap majd helyet.

A bizonytalan időjárás miatt azonban nem az Iseum előtti tér, hanem a szombathelyi városháza aulája a téglaírás helyszíne.

Az első találkozásom Schrammel Imrével egy igazi élmény volt. Polgármesterré választásom után a bemutatkozó látogatások formálisak, protokollárisak szoktak lenni. De Schrammellel nem ilyen volt.

- kezdte a mai sajtótájékoztatót Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester, majd hozzátette:

Lementünk a híd alá, a tó mélyére, megismerni a művészetet. Az egész beszélgetés a valóságról szólt. Olyan témákat is érintettünk, mint az anyag természete, ami egyszerre a teremtés, és a pusztulás.

Nemény azt is mondta, hogy a képzőművészetben a forma az egyik legfontosabb mindenkinek. A mai nap pedig arról szól, hogy az itt lévő téglákat egyedivé tegyék, és ebből egy igazi közösség legyen, melynek kézjegyét több évtizeden át megőrzi az épület.

A megnyitón felszólalt Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), a város korábbi polgármestere is, aki szívügyének tekinti a Schrammel-gyűjteményt.

Schrammel Imre fehérek között egy európai. Szombathely mindig büszke volt az itteniekre, büszke Szent Mártonra, és büszke most Schrammel Imrére is, aki a magyar keramikus művészet megújítója.

Puskás szerint nagylelkű felajánlás, hogy életművének egy jó részét Szombathelynek adja.

A kerámia az igazmondás anyaga, abból a földből gyúr az ember, amibe benne vannak az ősök hamvai is.

- mondta az esemény megnyitóján Schrammel Imre.

Köszönöm Szombathelynek és Vas megyének, hogy engem ide visszafogadtak. Úgy érzem, hazajöttem. Örülök, hogy az a munka, amit egy életen át csináltam, Magyarországon maradhat.

- tette hozzá a művész.

A sajtótájékoztató végén Schrammel Imre ellátta kézjegyével az első téglát, amit Nemény András és Puskás Tivadar is egy egyedi pecséttel díszített. Ezt követően pedig a meghívott vendégek kezdték el aláírni a kikészített építőanyagot.

Aki szintén szeretné aláírásával ellátni a téglákat, ezt fél 6-ig megteheti a Városházán.

Valami oda nem illőt olvastál a cikkben? Ez csakis EZÉRT lehetett.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.