Sámánszertartáson csukták le a pornóst, ahol meghalt egy divatfotós, mert varangymérget inhalált

Székely Zoárd 2020-06-06 09:39:00
Újra él az emberiség!

A spanyol rendőrség három embert, köztük egy ismert pornószínészt tartóztatott le egy divatfotós halálának ügyében. A feltételezések szerint José Luis Abad azután halt meg, hogy egy sámánszertartáson varangyosbéka mérgét lélegezte be, írja a Guardian.

A szertartásra még 2019 nyarán került sor Valencia tartomány egy városában, és a résztvevők között a helyi sajtó szerint ott volt Nacho Vidal is, aki egy ismert pornószínész az országban.

A rendőrségi közlemény szerint két férfit és egy nőt vettek őrizetbe, akiket gondatlanságból elkövetett emberöléssel, illetve a közegészségügyi szabályok megsértésével vádolnak. 

A vádirat szerint Abad egy misztikus rituális szertartás során a coloradói folyami varangy (bufo alvarius) mérgéből kinyert párlatot lélegezte be. A rendőrség 11 hónapnyi nyomozás során tárta fel az ügyet, ezután jutottak arra, hogy a szertartás szervezői és résztvevői felelőssé tehetőek a férfi halála miatt. Egyben figyelmeztettek arra is, hogy a hasonló, varangymérgek elfogyasztására épülő szertartások jóval veszélyesebbek lehetnek, mint azt az emberek általában gondolják. 

Vidal ügyvédje, Daniel Salvador szerint a haláleset ugyan szomorú, de baleset történt, és szerinte nem igazak azok a feltételezések, hogy védence a sámánt alakította volna a szertartás során. Szerinte a fotós teljesen önszántából fogyasztott a méregből. 

A coloradói folyami varangy (bufo alvarius) az egyik legnagyobb varangyfajta Dél-Amerikában, és nagyon erős méreganyaggal rendelkezik, melyet a ragadozók ellen használ. A váladéka tartalmaz egy pszcihoaktív anyagot, az 5-MeO-DMT-t, amivel kapcsolatban korábban már felmerült, hogy alkalmas lehet a szorongás és a depresszió kezelésére. 

Forrás: 444

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.