Rúgott gólt a Haladás, de olyan boldogok azért nem lehetünk

ugytudjuk.hu 2018-12-01 19:05:00
Habovda talált be.

A sereghajtó Szombathelyi Haladás 1-1-es döntetlent játszott a vendég Diósgyőri VTK csapatával a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának szombati játéknapján.

A szintén bennmaradásért küzdő miskolci együttes három találkozó óta veretlen az NB I-ben.

Kiegyenlített küzdelmet hozott az első félidő. Az idő múlásával a Diósgyőr vált aktívabbá, de fölénye meddőnek bizonyult, egyik kapusnak sem kellett bravúrt bemutatnia, a hazaiakat viszont a kapufa mentette meg a góltól egy ízben.

A folytatásban sem változott a játék képe, a DVTK próbálkozott, de komoly veszélyt nem jelentett a hazaiak kapujára, mígnem Hasani lövése utat talált a hálóba. A gól után is a vendégek támadtak, mégis a Haladásnak sikerült teljesen váratlanul egyenlítenie egy pontrúgást követően. A hajrában ismét kiegyenlítetté vált a játék, a meccslabdát a Haladás hagyta ki, így végül igazságosnak mondható pontosztozkodással zárult a találkozó.

Szombathelyi Haladás-Diósgyőri VTK 1-1 (0-0)
Szombathely, 2214 néző, v.: Andó-Szabó
gólszerző: Habovda (70.), illetve Hasani (64.)
sárga lap: Dausvili (2.), Priskin (48.), illetve Karan (34.), Szabó B. (59.), Tajti (83.)

Szombathelyi Haladás: Rózsa - Habovda, Benes, Tamás L., Bosnjak - Jagodics - Mészáros, Dausvili (Rácz, 67.), Németh Má. (Gaál, 63.), Ofosu (Bamgboye, 86.) - Priskin

Diósgyőri VTK: Bukrán - Brkovic, Karan, Tamás M. - Sesztakov, Szabó B. (Bárdos, 87.), Márkvárt, Tajti, Juhar - Hasani (Bacsa, 78.), Mihajlovic (Vernes, 60.)

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.