Rövidnadrágot dobott piacra a Tesla

Varga Mátyás 2020-07-06 19:41:36
Potom 21 ezer forintért már miénk is lehet a „S3XY” feliratú forrónaci.

Múlt héten mi is írtunk arról, hogy Elon Musk elektromos autókat gyártó cége már több, mint 200 milliárdot ér. Ez azt jelenti, hogy a múlt hét második felére egy-egy Tesla részvény 1200 dollárt ért. Ezzel Musk cége messze túlszárnyalta a várt második negyedéves tippeket. A milliárdos viccelődött is azzal, hogy sokan a részvényárak esésére, vagyis shortra fogadtak, amit az angolban a rövidnadrág megnevezésére is használnak.

Zabálják a befektetők a részvényeket, már a Tesla a világ legtöbbet érő autógyártója

Rekordmagasságon szárnyaltak a Tesla részvényei szerdán, írja a Forbes. Az elektromosautó-gyártónak igen jól megy az üzlet, a hét közepére a cég értéke már elérte a 208 milliárd dollárt, így ezzel a Tesla a legértékesebb autógyártója. A Forbes hozzáteszi, hogy csak a héten 17 százalékkal növekedett a Tesla részvényeinek az értéke, egyetlen részvényt már több mint ezer dolláros áron kínálnak a tőzsdéken.

Több se kellett neki gondolt egyet és piacra dobtak egy piros színben pompázó „S3XY”  feliratú forrónacit. A cégvezető tweetje jelenleg 36 millió lájknál tart. A jelenleg csak XL-es méretben kapható ruháért pedig elég borsos árat, 21 ezer forintot kell kicsengetni - írja oldalán a HVG. 

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.