Rossi: csapatjátékkal kell ellensúlyozni a jó egyéniségeket

Vágvölgyi Bálint 2020-11-17 14:54:58
Szerdán este a török válogatottat fogadja a magyar fociválogatott a Nemzetek Ligájában.

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint most már a csoportelsőség a célja a magyar labdarúgó-válogatottnak, amely szerdán 20.45-től a török csapatot fogadja a Nemzetek Ligája másodosztályának megfelelő B divízió utolsó, hatodik fordulójában.

"Mindenképpen elégedett leszek a 2020-as esztendővel, de hogy mennyire, az a szerdai mérkőzéstől függ. Noha nem csak a saját kezünkben van a sorsunk, nyerni akarunk, mert most már kimondott cél a csoportelsőség elérése, mivel a következő kiírásban szeretnénk a legjobbakat felvonultató A divízióban szerepelni. Nem veszíthetünk, szeretnénk megkoronázni ezt az évet" - fogalmazott keddi online sajtótájékoztatóján az olasz szakvezető, aki koronavírusos megbetegedése miatt nem ülhet majd a kispadra.

Az 56 éves tréner kifejtette, csapata a lehető legjobb lélektani állapotban várja a találkozót. Hozzátette, habár Szoboszlai Dominik távozása miatt immár öt alapemberére nem számíthat, maximálisan bízik valamennyi játékosában, így a szerbek ellen debütáló Kecskés Ákosban is, és egyszeri hibának tekinti a megingását, amelyből gólt kaptak a szerbektől.

"Nagyon erős a törökök kerete, tele van olyan futballistákkal, akik a legjobb bajnokságokban szerepelnek. Nekünk csapatjátékkal kell ellensúlyozni a jó egyéniségeket" - mondta Rossi, aki annak örülne, ha sikerülne mindkét félidőben ugyanolyan jól teljesíteni, de megjegyezte, nem biztos, hogy ez lehetséges, mert a fizikai fáradtság biztosan érezhető lesz a játékosain. "Jobb erőbeosztásra lesz szükség, hogy a második félidőre is maradjon erő. Szerbia ellen a második félidőre elhasználtuk minden energiánkat, ezért veszítettünk a lendületből vasárnap".

Rossi elárulta, sok ajánlat érkezett az elmúlt időszakban, voltak köztük érdekesek is, de mindet visszautasította. Jelenleg csakis a törökök elleni összecsapásra koncentrál, utána viszont rajta nem múlna a tárgyalás a szövetséggel, amennyiben az szeretné meghosszabbítani a jövő év végéig, azaz a világbajnoki selejtezők lezárultáig szóló szerződését. A sikerek kapcsán a magyar szurkolók ismeretlenül küldött üzenetei érintették meg legjobban, illetve az tölti el leginkább büszkeséggel, hogy a magyar válogatottat tapasztalata szerint jobban tisztelik, mint egy évvel ezelőtt, külön megemlítette walesi kollégája, Ryan Giggs tavalyi, kissé degradáló nyilatkozatát.

"Még csak most kezdte az edzősködést, értékelni majd az U21-es csapatnál végzett munkája alapján lehet, de még azzal is várni kell. Mindenesetre olyan karaktere van, hogy kiváló pályát futhat be" - mondta az őt helyettesítő Gera Zoltánról Rossi, aki elárulta, ő telefonon Sándor Györggyel tartja a kapcsolatot a kispadon.

A szakember szót ejtett a 2021 nyarára halasztott Eb-ről is, amelyen majd azt várja, hogy győztes mentalitással lépjen pályára a nemzeti együttes annak ellenére, hogy győzelmi esély nem sok lesz a németekkel, a világbajnok franciákkal és a címvédő portugálokkal szemben. Ahogy fogalmazott, helyén kell kezelni a várakozásokat.

"Édes teher ez a sok meccs még akkor is, ha olyakor fáradtabbnak érzi magát az ember. Ennyi sikeres mérkőzés után egy pozitív spirálba kerültünk" - mondta Sigér Dávid, aki szerint a Puskás Aréna is hozzájárult a sikerekhez. "Olyan nemzetközi szintű létesítmény, amelyet a külföldi klubtársaim is dicsértek".

A Bajnokok Ligája-szereplő Ferencváros középpályása azt is elárulta, tortával és énekléssel köszöntötték fel 30. születésnapján a kapus Dibusz Dénest

A magyar válogatott csütörtökön 20.45-től találkozik a törökökkel a Puskás Arénában, amennyiben több pontot szerez, mint az orosz gárda Szerbiában, akkor négyesében megszerzi első helyet, amely akár vb-pótselejtezőt is érhet, egyúttal feljut az élvonalba.

A magyar labdarúgó-válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:
Dibusz - Botka, Lang, Szalai A. - Nego, Nagy, Sigér, Hangya - Kalmár - Nikolics, Könyves

Szólj hozzá!

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.