Rockzenei fesztivállal ünnepli meg Győr augusztus 20-át

Pintér Bence Guszter Richárd 2020-08-13 10:28:00
Szerte a városban 13 különböző helyszínen 26 rockzenekar várja majd az időben regisztráló győrieket.

A járványügyi szabályoknak megfelelően 13 helyszínen 26 rockzenekar koncertjével, minden egyes helyszínen maximum 450 fő részvételével ünnepli meg augusztus 20-át Győr – jelentette be Dézsi Csaba András polgármester (Fidesz) a győri Aurora zenekar, illetve RockMilady társaságában az Apátúr-ház udvarán csütörtökön.

Fontos tudnivaló, hogy az Első Győri BaRock Zenebona nevű ingyenes rendezvényre péntektől lehet regisztrálni a Hellogyőr.hu-n, egy ember két jegyet tud foglalni egy helyszínre;

és fontos információ az is, hogy csak győri lakcímkártyával rendelkezőket fognak beengedni a rendezvényre, tehát aki ilyennel nem rendelkezik, annak fölösleges jegyet foglalnia.

A tizenhárom helyszín szépen eloszlik a városban, így lesz koncert az Arany János iskolában, az Apátúr-ház udvarán, a Bácsai sportpályán, a Bridge-ben, a Bezerédj-kastély mellett, a DAC-sportpályán, a Gyirmóti Művelődési Házban, a József Attila Művelődési Házban, a Likócsi Közösségi Házban, a Móra iskolában, a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban, az Olimpiai Sportparkban és a PÁGISZ-ban.

Minden helyszínen lesz egy előzenekar és egy fő fellépő, előbbiek többségében győri illetőségű zenekarok, utóbbiak között pedig a győri Auróra mellett ott van a Kiscsillag, a Depresszió, az Anna and the Barbies, az Ivan and the Parasol, a Fish!, a Leander Kills, a Road, az Intim Torna Illegál, a Vad Fruttik, az Ocho Macho, a Bikini és a Zártosztály. Az előzenekarok között fellép a Váray László Akusztik Stand Up, az LXEar, a Phrenesis, az Eszkimó, a Dömper, a ZeroDay, a Dorothy, a Shake Band, A Name Project, a Hetedik Bekezdés, a Goldstep, RockMilady és a Falcon Project. A teljes program itt érthető el.

Az eseményről szóló sajtótájékoztatón RockMilady adta elő a Halleluja gitárra hangszerelt feldolgozását, majd Dézsi Csaba András polgármester ismertette a programot, illetve a technikai tudnivalókat, ezután pedig RockMilady és az Aurora zenekar köszönte meg, hogy a város megszervezte a programot, és az Aurora azt is, hogy a város ennyi év után fel- és elismeri a munkásságukat.

A sajtótájékoztatóról készült felvételünk itt érhető el:

Security Check Required

null

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.