Rendőrkézen a rábaközi betörő

Papp László Tamás 2020-10-29 17:06:00
Kifigyelte a győri férfi, mikor üres a ház, majd a kellő időben lecsapott az ékszerekre, és némi kápéra.

A nyomozás adatai szerint 2020. július 25-ről július 26-ra virradó éjszaka Szanyban, egy Ady Endre utcai ingatlanban ismeretlen elkövető befeszítette az ajtót, majd onnan ékszereket és pénzt lopott el. Néhány hónappal később - 2020. szeptember 8-án a délelőtti órákban – egy másik rábaközi településen, Mihályi egyik családi házába is betörtek, ahonnan az ismeretlen tettes kutatást követően szintén magával vitte a megtalált készpénzt, illetve az értéktárgyakat – közli a police.hu.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felderítői és a kapuvári nyomozók a két bűncselekmény között több hasonlóságot is felfedeztek. A nyomozás során begyűjtött információknak köszönhetően hamarosan a látókörükbe került egy 19 éves győri lakcímmel rendelkező fiatalember, S. Milán, akiről bebizonyosodott, hogy mindkét betörés időpontjában a helyszíneken tartózkodott, és a megalapozott gyanú szerint ő lehetett a két bűncselekmény elkövetője.

Rendőrkézen a feltételezett elkövető, aki rábaközi otthonokba tört be

Kifigyelte mikor üres a ház, majd befeszítette az ajtót és készpénzt, valamit ékszereket lopott a megalapozott gyanú szerint egy 19 éves győri férfi.

A rendőrök 2020. október 28-án a reggeli órákban lepték meg otthonában a fiatal férfit, akit megbilincseltek, majd a Kapuvári Rendőrkapitányságra történt előállítását követően – őrizetbe vétele mellett – lopás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A kapuvári nyomozók előterjesztést tettek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására az illetékes járási ügyészség felé.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.