Puskás Tivadart javasolta díszpolgárnak a szombathelyi Fidesz-frakció

Farkas Bazsi 2019-10-31 16:34:00
Kifutottak idei jelölés idejéből. Jövőre Ipkovich Györggyel kaphatja meg a címet a most leköszönő polgármester.

Zárt ülésen vitatták meg ma a szombathelyi képviselő testület tagjai, hogy a városi szemétszállító cég, a Szomhull élére Taoufik Rolandot nevezik ki. 

Emellett egy másik napirendi pont is volt, mégpedig díszpolgári cím adományozása. A Fidesz-frakció azt javasolta, hogy tüntessék ki a most leköszönő polgármestert, Puskás Tivadart a címmel. 

Ennek két akadálya is volt. Az egyik, hogy egy évben csupán egy díszpolgári cím adományozható. Idén pedig a Weöres Sándor színház igazgatója, Jordán Tamás kapja meg az elismerést. 

A másik pedig, hogy kifutottak a jelölési időszakból. Így Puskás csak jövőre lehet majd a város díszpolgára.

Annyi módosítást eszközöltek most a városatyák, hogy innentől kezdve nem egy, hanem akár két díszpolgára is lehet majd egy évben Szombathelyek.

Jövőre Puskás mellett a szintén két cikluson át a várost vezető Ipkovich György is Szombathely díszpolgára lehet.

Szólj hozzá!

Csak néma csönd jött válaszul a sárvári fideszes önkormányzati képviselőktől, amikor azt kérdezték tőlük: Kinek van még köze a bucsui Magyar Péter választási indulásához?

Nemrég Varga Károly fideszes önkormányzati képviselő lapunknak vallotta be, hogy ő is gyűjtött ajánlásokat a TISZA miniszterelnökével azonos nevű jelöltnek.

Konkrét lépéseket fogalmazott meg a kormány a Nyugat-Magyarországi azbeszt-üggyel kapcsolatban

Azonnali kockázatcsökkentő intézkedések, behozatal felfüggesztése, és a felelősök számonkérése.

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.