Tegnap írtunk arról, hogy Puskás Tivadar önfényezésre használja majd fel a megmaradt képviselői keretét. Szombathely fideszes polgármestere ugyanis bejelentette, hogy 3,4 millió forintért prospektus készül az elmúlt kilenc évéből, amit minden szombathelyi megkap majd.
A nagyjából negyven oldalas füzetecske azóta már felkerült a város honlapjára is, a PDF-be ide kattintva tudtok belelapozni.
A kiadványba azonban csúszott egy kis hiba. A prospektus 22-23. oldala ugyanis így néz ki:

A szemfülesebb olvasóink egyszerre kiszúrhatták, hogy mi a bibi, akiknek nem sikerült, segítünk:

Így már mindenki láthatja, hogy a prospektusba szép kis bakit sikerült bebiggyeszteni, hiszen a Haladásnak már régóta nem ez a logója. Ezt egyébként a kiadvány szerkesztői is észrevehették volna, hiszen az elavult címer fölött néhány centivel ott van a modern változat. Mint ahogy ott van a csapat honlapján is:

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.
Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.
Több napon át komoly zajra kell számítani.
Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.
Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.
Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.
Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület.
Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.
A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.
Csütörtökön 17 és 23 óra között masszív kell forgalomkorlátozásra számítani a stadion környékén.
Két kamera is megrongálódott, egy másik alkalommal pedig szeméttárolókat ütött és egy kerítést rugdosott a vádirat szerint.
A baleset miatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, 5-15 perces késésekre kell számítani a győri fővonalon.
Szeptember 6-án családi napot tart a társaság, így ezen a napon egyik hulladékudvar sem nyit ki.
1350 csomagot készíttetett az önkormányzat, a füzetek, ceruzák és festékek mellé még tornazsák és egy kis polgármesteri biztatás is jutott.
Pedig kíváncsiak lettünk volna, hogyan értékeli az időközi választást, ahol a jelöltjük mindössze 8 szavazatot kapott.
