Portréfilmet kapott az MTV-től az 50 éves Ákos

Farkas Bazsi 2018-12-27 14:58:00
Pénteken mutatják be az M5-ön.

Kovács Ákos Kossuth-díjas magyar énekes 50. születésnapja alkalmából a közmédia különleges beszélgetést készített; az Ákos 50 című portréműsor december 28-án, pénteken este kilenc órakor lesz látható az M5 csatornán.

„Kovács Ákossal Csizmár Edina beszélgetett és az exkluzív interjúban őszintén beszélt családról, hitről, irodalomról és nem utolsó sorban zenei pályájáról” - hangzott el az M1 aktuális csatorna múlt keddi műsorában.

Csizmár Edina, az M5 vezető szerkesztője elmondta: szerette volna megmutatni Kovács Ákos alkotói sokoldalúságát - hiszen a zene mellett az irodalom és a filmkészítés is középpontban van az életében -, továbbá az emberi arcát is.

Mint mondta, végigkísérték az Ákos 50 koncertsorozatot a Müpában tartott nyitókoncerttől kezdve az Erkel Színházon át, de ott voltak a VOLT Fesztiválon vagy a győri koncerten is. A zenész stúdiójába is bepillanthattak és az Arany-est kapcsán elkísérték például a Nemzeti Színházba.

Elmondta, hogy a filmben megszólalnak a zenésztársak, továbbá Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és Blaskó Péter színművész is, akivel az Arany-est alkalmával dolgozott együtt.

Csizmár Edina hozzátette: a filmből kiderül, hogyan és mikor találkozott a zenész az irodalommal, mikor szerette meg például Krúdy világát. Mint mondta, a kezdetektől napjainkig végigkísérik Ákos zenei pályáját, és a klipek készítésének folyamatába is betekintést nyerhetnek a nézők. A filmben arról is beszél a zenész, hogy hogyan éli meg a sikert, amely mindig újabb és újabb kihívások felé viszi - mondta a portréműsor egyik készítője.

Ákos 50 péntek este 21 órától az M5 kulturális televízió műsorán!

MTI

Szólj hozzá!

Újabb vasi böllérnapba bújtatott a Fidesz egy kampányeseményt

Horvátlövő után Győrváron is sikerült közpénz támogatásból egy fideszes parlamenti képviselőjelölt fővédnökségével disznótort tartani. Kampánybeszéd is volt.

Plakátkészítés: hogyan legyél hatékony és jogszerű?

Gondoltál már arra, hogy a plakátkészítés mennyire kreatív és technikai kihívás lehet?

Jövő héten Körmendre érkezik Magyar Péter

Országjárára indul a TISZA-párt elnöke.

Vámos Zoltán beleszállt Rápli Róbertbe

A fideszes képviselőjelölt szerint ugyanis a tiszás jelölt hiába állítja, a Fidesz nem akar Szombathelyre akkugyárat létesíteni. 2023-ban a szombathelyi Fidesz-KDNP frakció nem szavazta meg, hogy Szombathely elutasítja az akkugyárakat.

Toscana és a Dolomitok képeken és történeteken keresztül Győrben

Diavetítéssel egybekötött útiélmény-beszámolóra várják az érdeklődőket február végén a Rómer Házban.

Buszmegállóban verekedett össze két férfi Szombathelyen

A verekedést kezdő férfi a rendőri intézkedés során más személynek adta ki magát.

„Partnerséget és válaszokat kértünk” - Kósa Roland a győri Lázárinfón több fronton szembesítette a minisztert

Vasútállomás, zajvédelem, szolidaritási hozzájárulás és átláthatóság - az alpolgármester szerint Győrben túl sok a kérdés és túl kevés a konkrét válasz.

Programajánló a hétvégére Győr környékén

Valentin nap, kolbásztöltés, koncert hegyek, zsibvásár, és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: Szeles Szabolcs nem mondott igazat

Az alpolgármester szerint a Fidesz korábbi megszorításai után most épp azok beszélnek támogatáshiányról, akik elvették a pénzt a győri sporttól.

2026 év lepkéje - a nagy tűzlepke

A faj három alfajából egy kipusztult, egyet pedig a kipusztulás veszélye fenyegeti.

Tanúként hallgatták ki Pintér Bencét a Győr-Szol-nál eltűnt 1milliárd 700 millió forint ügyében

A polgármester szerint nem könyvvizsgálatra, hanem végre konkrét pénzügyi adatokra lenne szükség.

A NAV a gépjárműadó-mentesség bejelentésére figyelmezteti a jogosultakat

Egyszerűen, online intézhető - a 2026-os díjat be sem kell már fizetni.