Polkorrekt az amerikai Notre Dame egyetem: letakarják az indánokat elnyomott helyzetben ábrázoló a Kolumbusz falfestményeket

Farkas Bazsi 2019-01-22 06:15:00
A rektor adta ki az utasítást.

A falfestményeket azért takarják le, mert az európai felfedezők előtti alávetett helyzetben és pózokban ábrázolják Amerika indián őslakosait. 

A 12 festményt Luigi Gregori, vatikáni művész alkotta, még az 1880-as években, azzal a szándékkal, hogy bátorítsa az Európából érkező bevándorlókat. A festőnek az egyetemi közösség tagjai álltak modellt, Kolumbusz alakját pedig az intézmény akkori rektoráról, Thomas Walsh atyáról mintázta. A festmények az egyetem főépületének második emeletén találhatók. 

John Jenkins tisztelendő, az egyetem jelenlegi rektora levélben indokolta meg döntését. Mint fogalmazott, az alkotások nemcsak a genovai felfedezőt ábrázolják, hanem az őslakos amerikaiak elnyomását és kizsákmányolását is. "Ez ennek a történetnek egy sötétebb oldala, s ezt nekünk muszáj elismernünk"- rögzítette levelében a rektor. 

A festményeket azonban nem lefestik, hanem letakarják. Előtte fotók készülnek róluk, ezeket a szükségesnek ítélt magyarázatokkal együtt az egyetem több helyén kiállítják. "Szeretnénk megőrizni ezeket a műalkotásokat, amelyek eredetileg ünnepelték a katolikus bevándorlókat, akik az akkori társadalomnak a peremén éltek, de ezt úgy szeretnénk megtenni, hogy közben ne szorítsunk akaratlanul is a társadalom peremére másokat" - hangsúlyozta Jenkins tisztelendő atya.        

Az Amerikai Őslakos Diákok Szövetsége közleményben üdvözölte a rektor döntését.

2017-ben az egyetem mintegy 300 diákja és alkalmazottja közös levélben már kérte a falfestmények eltávolítását. 

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében.