Polgármester vihar után: gyalázatos állapotban van a győri csatornarendszer

Pintér Bence 2020-07-22 08:46:00
Száz helyre hívták tegnap a tűzoltókat Győr-Moson-Sopron megyében a felhőszakadás miatt, személyi sérülés nem történt. A Dunakapu téri mélygarázst időlegesen lezárták, mivel elöntötte a víz.

Kétéves az Ugytudjuk.hu, hogy megajándékozhassunk, olvasd el figyelmesen a cikket! 

Súlyos felhőszakadás söpört végig kedd este Győrön: mint arról tegnap is írtunk, rengeteg fát kicsavart az erős szél, az esőtől pedig több utca víz alá került.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint több mint száz riasztás érkezett tegnap este Győr-Moson-Sopron megyében.

Kidőlt fákról, autóra, vezetékekre hasadt ágakról érkezett a legtöbb bejelentés, de épületkárok és pincébe zúdult nagy mennyiségű csapadék miatt is riasztották a tűzoltókat. Abdán villám csapott egy ház tetejébe, Abda és Öttevény között pedig a vasúti forgalmat is akadályozta a sínekre dőlt fa. Tegnap hetvenkilenc esetben volt szükség a tűzoltókra viharkárok miatt, a hivatásos tűzoltók munkáját negyvenkét önkéntes tűzoltó is segítette, akik késő éjszakáig hárították el a vihar okozta károkat. Még ma is érkeznek bejelentések, folytatódik a fák eltávolítása.

Személyi sérülés nem történt a viharos káresemények során.

A vihar kapcsán posztolt a Pannon-Víz Zrt. is a Facebookon, akik a város csatornahálózatáért felelnek.„A rengeteg víztől percek alatt feltelt az elvezető rendszer. Mindegyik záporkiömlőt kinyitottuk, melyek a rendszert tehermentesítik. (...) Némileg nehezítette a vízelvezetést a szélvihar által letört ágak és a víznyelőkre hullott jég” – írta a Győr és a térségi települések közös tulajdonában álló közműcég.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Tegnap esti tájékoztatásuk szerint a Belvárosban, Szigetben, Nádorvárosban és Révfaluban több helyen elöntések alakultak ki. Gond volt a Sarkantyúköz mélyebb részén, és a Gárdonyi u. Szent István út, Újvilág u., Tarcsay, Bajcsy Zsilinszky út térségében. Az Ipar úton csatornafedlapok vágódtak fel a csatornában kialakult túlnyomás miatt. A rendkívüli helyzet felszámolását a Pannon-Víz Zrt. azonnal megkezdte, és tegnap este öt nagy teljesítményű csatorna mosó szippantó gépkocsi dogozott a városban.

Polgármester: Gyalázatos állapotban van a csatornarendszer

Úgy tűnik azonban, hogy Dézsi Csaba András polgármester (Fidesz) nem elégedett a csatornahálózat tegnapi teljesítményével.

„Égszakadás volt Győrben, ami arra jó volt, hogy világosan látható, milyen gyalázatos állapotban van és mennyire túlterhelt a városi csatornahálózat. Ezen is változtatni kell!” – írta a Facebookon. Ennek érdekében azt ígérte, hogy „komolyan el fog beszélgetni” a csatorna- és úthálózatot fenntartó és üzemeltető, karbantartó cégek vezetőivel.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Radnóti Ákos alpolgármester (Fidesz) mindeközben arról írt, hogy több fa kidőlt, amelyek között egészségesek is voltak, de a tegnapi vihar szerinte azt jelzi, hogy a beteg, veszélyes fákat bizony akkor is el kell távolítani, ha ez adott esetben nem tetszik a lakosságnak. Hozzátette: a kivágott fát úgyis pótolni kell, és Győrben egyébként is évente ezer új fát ültetnek.

Lezárták a Dunakapu téri mélygarázst

A víz a Dunakapu téri mélygarázsba is lefolyt az autós ki- és bejáraton, miután a csatornarendszer azt nem tudta elvezetni. A GyőrPlusz tájékoztatása szerint

a Győr-Szol Zrt. munkatársai a mélygarázst lezárták, és azonnal intézkedtek a kárelhárítás megkezdéséről, a víz kiszivattyúzásáról.

Az okozott kellemetlenségért az üzemeltető elnézést kér az érintettektől, a Dunakapu mélygarázs újranyitásáról a Győr-Szol Zrt. a sajtón keresztül értesíteni fogja a közlekedőket – tájékoztatott a szolgáltató.

Valami oda nem illőt olvastál a cikkben? Ez csakis EZÉRT lehetett.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.