526 millió 468 ezer forint. Ennyibe került a szombathelyi Szent Márton tér felújítása, aminek jó része EU-s forrásból valósult meg, és tavaly decemberben adták át. Pár hete írtunk róla, hogy egy komolyabb augusztusi eső után szépen megállt a víz a téren.
Olvasók most újabb érdekességet talált a térrel kapcsolatban. Csodálatosan ki lehet venni, hogy meddig ért az 526 millió forintos takaró. Pont eddig:

A tér Barátság utcai oldalán ugyanis éles határvonal van a régi és a felújított terület között. A régin foltokban nő a fű, az újon azonban szép egybefüggő gyep van, még öntözőfejeket is telepítettek.
A beruházás egyébként nem csak a gyepet, de az aszfaltos járdát is érinti. Ez is szépen elválik egymástól.

Áprilisban több állomáson is éjszaka dolgozik a MÁV a megyében, a munkagépek zajjal járhatnak.
Máhr Tivadar felügyelőbizottsági elnök lemondását követelik. A Sportfólió Kft. felügyelőbizottságában ülő Lágler Pétert is visszahívnák.
Az ügyészség bíróság elé állította volna az Aston Martinnal halálos balesetet okozó sofőrt, de a bíróság szerint az ügy ennél bonyolultabb.
Csak részlegesen lesz lezárva az út a burkolatfelújítás közben.
De potencianövelő zselét és tablettákat is lehetett nála venni.
Sokan tartanak manipulációtól, orosz befolyástól és az MI-alapú kampánytrükköktől is.
Maradandó fogyatékossággal járó sérülést okozott, akár 3 év szabadságvesztést is kaphat.
A TISZA Párt elnöke Sopron és Mosonmagyaróvár érintésével érkezik.
A 16 millió forintba kerülő “zebrát” egy vállalkozó magán felajánlásban építteti meg.
Szombathely egykori önkormányzati képviselője 73 éves volt.
Balatincz Péter súlyos orvos- és eszközhiányról beszélt: osztályok működése, műtétek és alapvető ellátások is veszélybe kerülhetnek a szakemberhiány miatt.
A mesterségesen lenyomott üzemanyagárak rövid távon könnyebbséget hozhatnak, de hosszú távon tovább mélyítik Magyarország fosszilis függőségét.
Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják.
Irodalom és helytörténet fognak kézen április 10-én.
A tér végében a Fő térrel szemben állítják fel a színpadon. Megannyi kis sátort zsúfoltak be a területre.
Egészségügy, oktatás, infláció, mélyszegénység, korrupció, jogállamiság, energiapolitika, utak állapota, kegyelmi ügy. Mindenre van magyarázat.
Boncsarovszky Péter fideszes frakcióvezető-helyettes egy csomó olyan dolgot vizsgáltatna meg a testülettel, ami nem a testület hatásköre.
Egy győri plakát őszintébben beszél a magyar közéletről, mint az összes politikai kampány együttvéve.
A hatóság szerint ezúttal az idősebb nők emberi méltóságát sértették meg.
Nem ez az első fiaskó az idei Fidesz-kampányban, de ezt még mi sem láttuk jönni.
