Perl Zoltánnak tünetei is voltak, Benke Szilárdnak szerdán újra pozitív lett a koronavírus tesztje

Vágvölgyi Bálint 2020-11-21 13:58:35
Még nem tudni, hogy a Falcósok csatlakozna-e a válogatott keretéhez a szlovéniai buborékban.

Hétfőn utazik a szlovéniai buborékba a magyar férfi kosárlabda-válogatott, amely először Ausztriával, majd a házigazdákkal csap össze. Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány adott helyzetjelentést a BB1.hu, kosaras szakportálnak, melyben több jó hírrel is szolgált.

– Napról-napra egyre pozitívabb a hangulatunk. A fiatalok is megérkeztek a válogatotthoz, ők az edzéseken tudnak nekünk segíteni. Eredetileg úgy terveztük, hogy négy ifjú kosaras csatlakozik hozzánk, közülük viszont csak hárman tudtak munkába állni, mert sajnos Takács Kristóf egy negatív teszt után pozitív lett. Lukács Norbert Fehérvárról, Pallai Tamás Szolnokról, Fazekas Máté pedig az Ulmtól érkezett. Hendlein Roland is itt van, ő az első három nap átmozgató tréningeken vesz részt, utána meglátjuk, hogy milyen lesz az állapota, mert a karantén miatt több időt kellett kihagynia. Az orvosi engedélye viszont megvan, szóval ha szükséges, akkor be tudjuk vetni. Filipovity Márkó tesztje negatív lett, ő Keller Ákoshoz hasonlóan a hétvégi meccse után csatlakozik hozzánk hétfőn, Ljubljanában. Perl Zoltán is negatív tesztet produkált, ő a napokban megy a Sportkórházba. Az ő esete egy kicsit körülményesebb, mert neki tünetei is voltak. Golomán György és Jarrod Jones állapota kérdéses, kisebb-nagyobb problémák miatt. Váradi Benedek és Benke Szilárd tesztjére várunk – a BB1.hu információi szerint utóbbi játékos tesztje hétfőn még negatív lett, de szerdán újra pozitív eredményt mutatott –, nem kizárt, hogy ők is csatlakozhatnak a válogatotthoz. Szombat reggel elvégeztük a harmadik tesztelést is, ma este, vagy holnap érkeznek meg az eredmények, utána okosabbak leszünk. Szerencsére tudunk öt az öt ellen játszani, teljes értékű munkát végzünk. A legfontosabb, hogy a hangulat, mint mindig, most is jó. A rendszeren nem változtattunk, a jól megszokott sémák szerint megyünk tovább. A játékosok pedig kezdenek alkalmazkodni az új feladatokhoz. A keret összetételéről nem mi, hanem a tesztek döntenek, az egyik nap az ember még egészséges, a másik nap már beteg, úgyhogy mindenkitől megértést kérünk. Tudom, hogy mindenki megtesz mindent a szereplés érdekében, mi abszolút türelmesek vagyunk.

Szólj hozzá!

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.