Idegenben is verte a Pécset az Egis Körmend

Vágvölgyi Bálint 2019-06-04 19:38:00
Egy meccsre a döntőtől a vasi csapat.

1-0-s körmendi vezetésről folytatódott a Pécsi VSK-VEOLIA és Egis Körmend párharca a rájátszás egyik elődöntőjében. Mindkét oldalon akadt egy nagy hiányzó: a pécsieknél Budimir nem tudta vállalni a játékot, míg a túloldalon a szombati meccsen térdsérülést szenvedő Delas.

A horvát center távollétében alacsony szerkezetben kezdték a mérkőzést a vasiak: Hammonds játszott ötös poszton, míg Ferencz négyesen. Jobban kezdte a meccset a Pécs, a hétvégén visszatérő Antóni tripláival meglépett 11-4-re - írja a BB1.hu, kosaras szakportál. Innentől végig tartotta a vezetést a hazai csapat, és mivel Taylor duplájával zárult a negyed, hétpontos előnnyel fordulhatott a második tíz percre (21-14).

A második negyedben is a baranyaiak domináltak. A körmendieknél Csorvási nagyon élt a palánk alatt, őt nehezen tudták tartani a hazai védők. Igazán szoros a 19. percben lett a meccs, amikor Ferencz vágott be egy triplát, ezzel 36-34-re módosítva az állást. Úgy nézett ki, hogy megtartja előnyét az első félidőben a PVSK, ám Thames pontjaival előbb feljöttek a vendégek, majd az amerikai az utolsó másodpercben a középtávoliját is a helyére küldte (39-40).

A folytatás kiegyenlített játékot hozott. Nagyobb előnyre nem tudtak szert tenni a pécsiek, a Zollner-legénység pedig folyamatosan ott lihegett a nyakukon. Többször is egyenlítettek a vendégek, majd a vezetést a 25. perc környékén sikerült átvenniük Hammonds duplája után. Wright részéről még jött válasz, de ezután már végig a vendégek vezettek.

Az utolsó játékrész nagy részét kézben tartotta a Körmend. Már tíz ponttal is meglépett, ekkor úgy nézett ki, hogy simán megnyeri a meccset. A PVSK végül izgalmassá tette, amikor egy perccel a vége előtt Horti duplájával 77-78 lett az állás. Nem sikerült a hazaiaknak élni a lehetőséggel, már csak Thames távolija és Hammonds kettese ért célt, így harmadjára már sikerrel jártak a vasiak Pécsen (77-83). A párharcban 2-0-ra vezetnek, így pénteken a párharcot is lezárhatják, és biztosan juthatnak a döntőbe.

Pécsi VSK-VEOLIA - Egis Körmend 77-83 (21-14, 18-26, 18-23, 20-20)

Rájátszás, elődöntő, 2. mérkőzés
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
V.: Cziffra Cs., Tőzsér D. K., Goda L. (Faidt M.)

PVSK: Pongó 15/9, Taylor 16, Antóni 8/6, Csirics 11/6, Horti 13. Csere: Wright 10, Demeter 4, Bíró L. -.

Körmend: Bradford 7/3, Németh Á. -, Price 5/3, Ferencz 12/9, Hammonds 20/9. Csere: Thames 13/3, Csorvási 26.

A három győztes meccsig tartó párharc állása: 2-0 a Körmend javára.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.