Vasárnap leszakadt az ég az MTK pályán, ezért a férfi kalapácsvetők országos bajnoki versengését félbe kellett szakítani. Rövid tanakodás után az a döntés született, hogy a dobók szerdán újra nekirugaszkodnak, de már nem Budapesten, hanem Szombathelyen.
Ott volt a vasárnapi szólításnál az olimpiai bajnok Pars Krisztián is, akinek a másfél éves eltiltása után ez lett volna az első versenye. Egyetlen érvénytelen kísérletéből akkor semmilyen következtetést nem tudott levonni, kedden mégis olyan döntést hozott, amit csak meglepőnek lehet nevezni.
Nem érez motivációt magában
„Úgy határoztam, és a bejelentésemet végérvényesnek tekintem, hogy lemondom a szerdai szereplésemet, és mindent egy lapra teszek fel, amit csak az augusztus 17-i tapolcai versenyen szeretnék előhúzni. Most forr a vérem, ezért időre van szükségem és főleg nyugalomra, nem egy olyan próbatételre, mint amilyen a bajnokság– nyilatkozta Pars az SzPress Hírszolgálatnak. – Nem érzek magamban elég motivációt, és ami ennél is fontosabb, féltem a térdemet. Nem akarom kitenni magamat annak, hogy a közelgő műtétem előtt súlyos ínszalagszakadást szenvedjenek, és ezzel elintézzem magamat. Lehet, hogy most a rövidtávú terveim szétfoszlanak, de a nagy cél továbbra is ott lebeg előttem. Szeretnék még nagyokat dobni, először a jövő évi Európa-bajnokságon, aztán pedig Tokióban az olimpián. Most egy kicsit zavaros a helyzet, és ezt azért rossz kimondani, mert végre eljutottam odáig, hogy az edzéseken 10-12 dobást már nyugodtan bevállalhatok. Ugyanakkor az is igaz, hogy időről időre erős szúrás hasít a térdembe. Ismétlődően olyankor, amikor felspannolom magamat, úgy indítok és olyan sebeséggel forgok, mintha makkegészséges lennék. A műtét elkerülhetetlen, és persze mielőbb, hogy a késői rehabilitációval ne fussak ki az időből.” – hangsúlyozta Pars, akinek a szavai erős bizonytalanságot tükröznek.
Másra számított
Pars Krisztián nem tért ki annak a kérdésnek a megválaszolása elől, hogy miért csappant meg benne az élsporthoz szükséges lelki hajtóerő, miért nem érzi magát igazán motiváltnak.
„Akkor csak az igazat! Arra számítottam, hogy a visszatérésemkor úgy kezelnek, mint egy olimpiai bajnokot, illetve egy olyan versenyzőt, aki húsz esztendőn át alázattal szolgálta az atlétikát, meglehetősen sokat tett le az asztalra, és ez idő alatt csak egyetlen buta hibát követett el. Elvártam volna, hogy leülnek velem a vezetők egy asztalhoz, elmondják, hogy mihez kötik a beszüntetett támogatásom folytatását, világossá teszik, hogy mire számíthatok, és mire nem. Nyilván tudják, hogy a legutóbbi műtétem nem orvosolta a panaszaimat, nem az én hibám, hogy augusztusban újra nekiesnek a térdemnek. Az elmúlt másfél év viszontagságai után nem mindegy, hogy ezért nekem kell a zsebembe nyúlni, vagy van-e még annyi hitelem és tekintélyem, hogy másokra is számíthassak. Senki nem keres, még csak nem is kérdeznek, nos, ezért sem érzem magamat mentálisan acélosnak.”
Parsnak lett volna augusztus 3-án egy lengyelországi versenye, a szervezők viszont kikötötték, hogy ahhoz legalább 75 métert kell dobnia, nem később, mint szerdán. Mivel ennek az elvárásnak nem tud eleget tenni, már csak abban bízhat, hogy Tapolcán egy 76 méteres eredménnyel végre meg tudja magát nyugtani, illetve meggyőzni a döntéshozókat.
Mindehhez csak annyit, hogy a soha nem kérkedő Pars Krisztián meglátása szerint elsősorban az ő sikereinek, az olimpiai bajnoki aranyának, a két-két VB ezüstjének, illetve EB-aranyának köszönhető, hogy a magyar atlétika a besorolásnál a kiemelt sportágak körébe került. Akkor, amikor két másik nagyság, a fedettpályás világbajnok Márton Anita és a VB bronzérmes Baji Balázs még csak feljövőben volt.
