Pályázati pénzből, 33 millió forintért vesz két elektromos autót a győri városháza

Pintér Bence 2020-10-11 09:35:56
Hamarosan meglesznek Dézsi Csaba András győri polgármester szolgálati autói.

Már júliusban beszélt arról a győri polgármester, hogy hamarosan elektromos autóra vált. Most a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály szerződéseiből kiderült:

33,4 millió forintért a Porsche Hungarián keresztül szerez be két szolgálati elektromos autót a városháza.

Erre a pénzt a polgármester elmondása szerint pályázati úton biztosították.

„Egyelőre elődöm autójával járok, nem vettem újat. Árusítom viszont azt a saját Porschét, melyről a kampányidőszakban azt terjesztette az ellenzék, hogy 30 milliót ér. Várom a kampányban hőbörgők jelentkezését, a 30 millió töredékéért megvehetik az autót” – tette még hozzá akkor a polgármester. Borkai Zsolt egy Audi A8-assal járt egyébként.

Szólj hozzá!

Kőszeg és Körmend együtt pályázik a Kastélyút Programba

Akár 300 ezer euró is érkezhet az Alpokaljára, turisztikai programra.

Palotai Károly emlékoszlopot avattak Győrben 

A focistaként és játékvezetőként is csúcsra ért legendát, emberségéért szerették igazán. 

37 ország 170 sportolóját várják Szombathelyre

Argentínából, Ausztráliából, Új-Zélandról, Bangladesből, Kínából, Kolumbiából, Hongkongból, Indonéziából, Indiából, Jamaicából, Mongóliából, a Dél-afrikai Köztársaságból és Tajvanról is éreznek sportolók.

Négy generációs vendéglátós család volt, most mégis bezárták a szombathelyi Május 1 vendéglőt

Az adó és az adminisztrációs terhek késztették erre őket. Most vendégházként üzemel tovább az épület.

A motorok világítása: hatékonyabb és biztonságosabb megoldások

Valaha gondolkodtál már azon, hogy milyen fontos szerepe van a motorokon alkalmazott világításnak?

Hamis Labubu szállítmányra csaptak le a NAV-osok

A fináncok több mint 43 ezer darab hamis játékfigurát és kiegészítőt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.