Ötszörösére nőhet az elektromos kerékpárok iránti kereslet

Farkas Bazsi 2020-11-22 13:54:00
Az elektromos kerékpár valójában új távlatokat nyit, hiszen aki eddig megtett 20 vagy 30 kilométert a hegyekben, az most akár ennek a dupláját is képes letekerni, ezáltal kétszer annyi utat is tud bejárni.

Megoszlik a bringások elektromos kerékpárokról alkotott véleménye, pedig szó nincs arról, hogy az innovatív eszköz elvenné a tevékenység által nyújtott élményt. Az elektromos kerékpárok népszerűsége a koronavírus-járvány alatt is érezhetően emelkedett, amire csak ráerősíthet egy most induló állami támogatás. Varga József, a Kerékpárguru alapítója szerint nem kizárt, hogy az elkövetkező időszakban ötszörösére nő a kereslet irántuk, ugyanakkor mindenkinek azt javasolja, hogy amint módja lesz rá, éljen a pályázat lehetőségével, mert a legtöbb gyártó készlethiánnyal küzd.

Az elektromos kerékpárokkal kapcsolatban nincs egységes álláspont a bringások körében, ugyanis egy részük tévesen azt hiszi, hogy ezeknek a járműveknek nincs hozzáadott értékük a kikapcsolódáshoz. Az eszköz ugyanakkor csak rásegítést biztosít a tekeréshez, aminek mértékét lehet szabályozni is.

Varga József, Magyarország egyetlen bringás szakértő youtubere szerint az elektromos kerékpár valójában új távlatokat nyit, hiszen aki eddig megtett 20 vagy 30 kilométert a hegyekben, az most akár ennek a dupláját is képes letekerni, ezáltal kétszer annyi utat is tud bejárni.

„Az elektromos kerékpározás élményfoka ugyanolyan, mint a hagyományosé. Viszont azok számára is tökéletes választás, akiknek semmilyen állóképességük nincs, adott esetben tíz éve nem is tekertek, és pár méter után kifulladva szállnának le az eszközről. Ezzel rögtön el is vesztenék a motivációjukat, de az elektromos bringa hozzáadja azt a plusz erőt, ami a sportolónak már erején felül lenne”

– magyarázta a Kerékpárguru alapítója.

Állami támogatás két feltétellel

Varga József felhívta rá a figyelmet, hogy a kormány az egészség- és környezettudatosság jegyében állami támogatást írt ki elektromos kerékpárok beszerzésére. A pályázati lehetőség november 23-án indul és egészen jövő év október végéig tart majd, kizárólag természetes személyeknek.

A pályázat a pályázati portálon keresztül nyújtható be, ügyfélkapus azonosítást követően, az adatlapok kitöltésével és a szkennelt dokumentumok csatolásával. Az a két feltétel, hogy a pályázó rendelkezzen magyarországi lakóhellyel és a benyújtástól számítottan visszamenőleg legalább három hónapos munkaviszonnyal is. 

„Véleményem szerint az elsődleges cél az, hogy az alternatív munkába járást erősítsék az emberekben. Elektromos kerékpárral parkolóhelyet sem kell keresni, szmogot sem generálunk, ráadásul a használója nem is izzad meg, mire beér a munkahelyére. Kényelmesen oda tud érni időben, a dugók elkerülhetők, és még egy táska is könnyen rögzíthető rá”

– értékelt hazánk egyetlen bringás szakértő youtube-ere, akit követői csak Varga Öcsiként ismernek.

Elmondta azt is, hogy az elektromos kerékpárok piaca dinamikusan nő, az eszközök pedig folyamatosan egyre jobb és jobb kapacitással bírnak.

„A töltöttségüket és ezáltal a használati idejüket sok minden befolyásolja, a kerékpáros súlyától kezdve, a szembeszélen át, az útvonalon található emelkedőkig. Az sem mindegy, hogy az ember egy úton hányszor áll meg és indul újra, de általánosságban elmondható, hogy egy töltéssel akár 100 kilométert is le lehet tekerni”

– fűzte hozzá.

Készlethiány van, érdemes iparkodni

Varga József szerint egy ideje Magyarországon is kezdik megismerni az emberek az elektromos kerékpárokat, de Németország ebben élen jár. Az állami támogatás jót fog tenni a népszerűsítésnek, és akár ötszörösére is nőhet a kereslet irántuk.

„Kerékpár szinte minden családnál megtalálható hazánkban is, de a koronavírus-járvány miatt még nagyobb szerepe lett a hétköznapokban. Az emberek biztonságban tudnak vele közlekedni, le tudnak térni a megszokott utakról, és a környezetükben is olyan dolgokat fedezhetnek fel, amelyekről korábban még csak nem is hallottak. A második hullám által ez a jelenség pedig vélhetően csak tovább fokozódik majd”

– fogalmazott.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a forgalmazók nem voltak felkészülve ennek a megnövekedett igénynek a kielégítésére, így sok kerékpártípus teljesen elfogyott. Egy-két gyártónál arra is van esély, hogy jövőre sem tudják utolérni magukat.

Éppen ezért azt javasolja mindenkinek, hogy az ideiglenes készlethiány miatt mielőbb lépjen, ha igénybe szeretné venni a pályázatot, mert könnyen elképzelhető, hogy néhány hét várakozás miatt lemarad a méretére szabott típusról.

 

Szólj hozzá!

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.