Ötödik lett az Eb-n és kijutott a vb-re a két szombathelyivel felálló U17-es fociválogatott

ugytudjuk.hu 2019-05-16 15:37:00
A Haladás kapusa, Hegyi nagyokat védett a rendes játékidőben. A másik szombathelyi, Szalay Szabolcs pedig berúgta a végén a tizenegyesét.

A magyar U17-es válogatott az ötödik helyért lépett pályára utolsó írországi Európa-bajnoki mérkőzésén, de az ötödik hely megszerzésénél sokkal fontosabb tétje volt a belgák elleni csütörtöki találkozónak: a mérkőzés győztese bebiztosíthatta részvételét az őszi, brazíliai világbajnokságra.

Az első negyedórában valamivel veszélyesebbek voltak a magyarok támadásban, de a belgák támadóiban is benne volt egy-egy váratlan villanás lehetősége. A belgák kétszer jártak nagyon közel a vezetés megszerzéséhez az első 45 percben, előbb Landu talált keresztlécet, majd egy szabadrúgás után Nizet lövése vágódott ki a bal kapufáról, gól azonban nem született a szünetig.

Fordulás után két komoly lehetősége is volt a magyar válogatottnak néhány percen belül, előbb Major lövését blokkolta egy védő, majd Kata próbálkozásánál védett a kapus. Az 56. percben azonban vezetést szereztek a belgák, egy jobb oldali szabadrúgás után a hosszú saroknál érkező Kalulika elé pördült a labda, ő pedig két lépésről a hálóba helyezett (0-1). Nem fogta meg a magyar csapatota gól, a középkezdés után előbb Kosznovszky lövését tolta szögletre a kapus, majd Komáromi helyezett a jobbösszekötő helyéről a bal kapufa mellé. A 61. percben egy nagyszerű akció végén egyenlítettek a magyarok: Bekker keresztlabdája után Buna jobbról a kapu elé ívelt, a rövid saroknál érkező Komáromi György pedig a bal alsó sarokba bólintott (1-1).

A 73. percben a Haladás kapusa, Hegyi Krisztián védett nagyot De Wolf távoli próbálkozásánál, majd egy oldalszabadrúgásnál is hárítania kellett.

A 83. percben ismét Hegyi volt munkában, de vetődve védett egy lapos lövést. A háromperces hosszabbításban sem dőlt el a találkozó, tizenegyeslövések döntöttek arról, hogy mely csapat utazhat az őszi világbajnokságra. A meccs végén beállt a Haladás csatára, Szalay Szabolcs, aki belőtte a tizenegyesét - épp úgy, ahogy a másik négy magyar is. A belgáknál De Wolf hibázott, így a magyar válogatott szerezte meg az ötödik helyet és utazhatnak Brazíliába a világbajnokságra

(via mlsz.hu)

 

Szólj hozzá!

Fekete Dávid nem vett részt a szerdai rendkívüli győri közgyűlésen

A Meta összeesküvés-elmélet felderítése fontosabb volt.

A garázskapu mérete számít: amit érdemes tudnod

Sokan hajlamosak alábecsülni a megfelelő garázskapu méretének fontosságát. Persze, sokan csak arra gondolnak, hogy elég széles és magas legyen az autójuk számára. Azonban ennél azért jóval több tényezőt kell figyelembe venni.

Nyári, estébe nyúló futóversenyt szerveznek Szombathelyen

A város olyan pontjain is lehet majd nyargalni, ahol egyébként nem lehet futni.

Innovatív vízellátási megoldások: a szivattyúrendszerek evolúciója

Az épületek vízellátása az évek során nagy változáson esett át. A legújabb technológiáknak köszönhetően a modern szivattyúk lenyűgöző teljesítménnyel bírnak, miközben a környezet megóvására is fókuszálnak.

Esővízgyűjtőket osztanak Győrben

A Zöld lépések program keretében megkezdődött a tartályok kiosztása, a cél a fenntarthatóbb városi működés erősítése.

Toronyba is ellátogat Magyar Péter a héten

Celldömölköt és Szentgotthárdot is útba ejti.

A győri kerékpárosok segítségét kéri a városvezetés

Most bárki elmondhatja javaslatát, hogy mire költsék a bringás infrastruktúra fejlesztésére szánt 50 millió forintot.

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Hollósy Tamás, szombathelyi ügyvéd

Állami kitüntetésben részesült Sági József, és Szinetárné Márkus Teréz, a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tanára.

Tegnap Szalay-Bobrovniczky Kristóf járt titokban Szombathelyen

Vagyis előre egyeztetett, szűk körben mondta el, hogy aki a Fideszre szavaz az a békére szavaz.

Budapesti BL döntő - hetven eurótól indulnak a jegyárak

A Puskás Arénában rendezik a labdarúgó finálét május végén, a belépőket sorsolással osztják ki a drukkerek között.

Állami kitüntetéseket kaptak győri szakemberek a nemzeti ünnep alkalmából

Tudósokat, pedagógusokat, művészeket és közszolgálatban dolgozó szakembereket is elismertek a nemzeti ünnephez kapcsolódóan.

Egy friss felmérés szerint minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta 

Az Oktatási Hivatal mérése alapján a tanulók jelentős része még az alapvető szövegértési feladatokkal is nehezen boldogul. 

Tíz perc alatt elfogták a rablót Győrben

A 48 éves szlovák elkövető rekord gyorsasággal került rendőrkézre.

Czeglédy Csaba szinte összes választási plakátjára börtönrácsot rajzoltak Felsőcsatáron

Igencsak billeg ilyenkor, hogy ez rongálásnak vagy véleménynyilvánításnak minősül.

Magyarország melegszik - a 10 valaha volt legmelegebb év az elmúlt másfél évtizedből kerül ki

A klímaváltozás már most is átalakítja hazánk időjárását, vízkészleteit és mezőgazdaságát.