Öt győri játékos is helyet kapott a magyar női kosárlabda-válogatottban

Farkas Bazsi 2020-10-30 14:35:00
Dombai Réka, Dubei Debóra, Török Ágnes, Weninger Virág és Barnai Judit is a csapat tagja.

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) döntésének értelmében úgynevezett buborékban, azaz járványügyi szempontból védett helyen rendezik meg az Európa-bajnoki selejtezők novemberi mérkőzéseit. Magyarország Eb-hetedik válogatottja Hollandiába utazik, ahol a házigazda ellen lép pályára november 14-én.

Székely Norbert szövetségi kapitány kijelölte bő 18-as keretét, mellyel november 6-án vonul edzőtáborba Székesfehérváron. A csapat a járványhelyzet miatt már az edzőtáborban is szigorú egészségügyi előírások szerint készül a fontos csoportmérkőzésre. Magyarország Hollandiával és Szlovákiával szerepel egy csoportban, eddig egy győzelem (Szlovákia ellen) és egy vereség (Hollandia ellen) a mérlege.

Fotó: m4sport.hu

Keret:

Pusztai Petra (DVTK), Kiss Virág (PEAC), Dombai Réka (Győr), Dubei Debóra (Győr), Raksányi Krisztina (klub nélkül), Kányási Veronika (DVTK), Goree Cyesha (Szekszárd), Studer Ágnes (Szekszárd), Aho Daniela (DVTK), Török Ágnes (Győr), Lelik Réka (Csata), Horváth Bernadett (Csata), Weninger Virág (Győr), Kiss Angelika (DVTK), Bálint Réka (Szekszárd), Határ Bernadett (Sopron), Zele Dorina (Szekszárd), Barnai Judit (Győr).

Szólj hozzá!

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.