Öt gyerek megsérült Győrben, amikor egy elsős gránátvetővel lőtt ki egy könnygázgránátot társaira

Ugytudjuk.hu

2018-09-25 11:06:00
Iskolai bemutatónak indult, kórház lett a vége.

A Készenléti Rendőrség győri objektumában általános iskolásoknak tartottak rendőrségi bemutatót április közepén.

A bemutató fegyverzettechnikai részét végző rendőr közelről is megmutatta a használt eszközöket az első évfolyamos gyerekeknek, a könnygázgránátok és könnygázspray kivételével. Ennek ellenére egy könnygázgránát védőfóliáját is felnyitotta, bemutatva annak szaghatását.

A bemutató végén az egyik tanuló a főtörzsőrmester figyelmét kijátszva, korábbi tiltása ellenére megszerezte az egyik könnygázgránátot, majd azt egy gránátvetőben elhelyezte. A töltött gránátvetőt aztán egy másik gyermek működésbe hozta.

A kilőtt könnygázgránát 5 gyermeknek 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést okozott, továbbá a helyiségben tartózkodó további 83 személy – 76 tanuló, 5 pedagógus, és 2 rendőr – testi épsége közvetlen veszélybe került.

A Központi Nyomozó Főügyészség Győri Regionális Osztálya augusztus 30-án foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrt. A főtörzsőrmester és védője a megalapozott gyanú ellen – a gyanúsított büntetőjogi felelősségét vitatva – panasszal élt, amelyet a Legfőbb Ügyészség elutasított.

Szólj hozzá!

Kerékpárral követte, majd brutálisan megtámadta áldozatát a rábatamási rém – vádat emeltek a többszörös visszaeső ellen

A férfi előbb egy kerékpárkereket lopott el a vasútállomáson, később két biciklivel közlekedő nőt támadott meg – az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.

Hogyan használhatod ki a Google hirdetések új kampányait?

Az online marketing világában az újítások folyamatos megjelenése állandó kihívást jelent a vállalkozások számára.

Tárlatvezetésekkel és kiállításmegnyitóval folytatódik a Rómer Múzeum augusztusi programsorozata Győrben

Agyagkatonák, modern művészet és a Győri Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása várja a közönséget.

Nem csak vetítőterem: a mozi mint városi közösségi tér

A mozi jövőjéről legtöbbször nézőszámok, jegyárak és streamingplatformok kapcsán beszélünk, pedig legalább ilyen fontos kérdés, hogy milyen szerepet tölt be egy mozi a város közösségi életében.

Közel 1000 milliárddal csökkent a költségvetési hiány – Magyar Péter szerint ehhez csak annyi kellett, hogy nem lopják el az adófizetők pénzét

A kormányfő állítja, az elmúlt három hónap költségvetési fordulata megmutatja az új gazdaságpolitika eredményét, a július önmagában 524,3 milliárd forintos többletet hozott.

Halász Bence első dobásával döntős kalapácsvetésben

Szabados Ármin is ott lesz a fináléban.

KÉSZ: átadták a megújult az Erzsébet ligeti KRESZ-parkot Győrben – ezzel közel 90 millió forintot spórolt a város

Kósa Roland alpolgármester szerint a beruházással egyszerre rendezték az étterem korábbi szabályozási problémáját és újították fel a gyerekek, családok által közkedvelt területet.

A Savaria Karnevál idején akarnak a szombathelyi városháza előtt demonstrálni az Oladi Plató lakói

A drasztikus megmozdulással arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy régóta nem mozdult előre az azbeszt helyzet megoldása.

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.

Húszezer forintért, vizsgálat nélkül írt fel nyugtatót – a Győri Ügyészség vádat emeltek az orvos ellen

A Kapuvári járás egyik állami pszichiátriai szakrendelésén dolgozó férfi receptenként 10 ezer forintért állított ki vényeket. 

Megszüntették a nyomozást abban a feljelentésben, amit a tiszás előválasztás kapcsán Németh Martin tett meg

A politikus jelölt akkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte választási beavatkozás történt, amiben akár a Fidesznek is szerepe lehetett.

Győr továbbra is takarékoskodik: nem kapcsolják vissza a díszkivilágítást, és a legtöbb szökőkút sem indul újra

Pintér Bence polgármester szerint az enyhülés csak átmeneti, ezért az újabb hőhullámra készülve fenntartják a víz- és energiahasználat csökkentésére hozott városi intézkedéseket.

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.

Igazi ritkaság: kilenc nappal korábban nyitják meg a felújítás alatt álló Hecsei úti felüljárót

Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.

Kicserélték a győri kórházban meghibásodott transzformátort

Megkezdték az elhalasztott egészségügyi ellátásokat.

Kánikula 2026 - enyhül a hőség, de még nincs vége: szombattól már “csak” másodfokú riasztás lesz érvényben

A július vége óta tartó harmadfokú hőségriasztást mérséklik, de a tartós meleg miatt továbbra is fokozott óvatosságra van szükség.

Két részletben érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, amit nem kell külön igényelni

Az első 50 ezer forintot még a tanévkezdés előtt folyósítja a Magyar Államkincstár, a második részlet novemberben, utalvány formájában érkezik.