Oszvald Marika mentette meg a Szenzációs Négyest a lebőgéstől

Farkas Bazsi 2018-09-03 15:46:00
Fésüs Nelly kipakolt mellei azért még versenyben voltak.

Új szórakoztató műsort mutatott be vasárnap este az RTL Klub, ez a Szenzációs Négyes. A show lényege, hogy négy csapat, az 50+, a 40-esek, a 30-asok és a 20-asok mérik össze tudásukat, de nem a lexikálist, hanem a produkciók belit. A bemutatott műsorszámokat aztán a három tagú zsűri: Ráskó Eszter, Ganxsta Zolee és Alföldi Róbert értékeli a látottakat és pontokat oszt rá. Egytől tízig. 

Az est első produkcióját Keresztes Ildikóék mutatták be, az 50 plusszosok. A verseny alatt mindig a csapatkapitány találja ki és mondja meg, hogy mit fog aznap este bemutatni a csapata. Az 50 pluszosok egy önironikus musicalt, vagy mit hoztak. Meglehetősen kínos percekkel indítva ezzel a műsort. Istenes Bence persze bőszen mondogatta, hogy mindig elkezdeni valamit a legnehezebb, de nem, ez vér ciki volt. A produkció annyira nem tudott lekötni, hogy közben azon gondolkodtam, hogy Csonka Pici mikor lett 50 éves. Merthogy ő is a csapat tagja. 

A negyvenes csapat egy bűvész produkció hozott. Teljesen jól működött, még az is belefért, hogy Kökény Attila hatalmasat bakizott közben. A ráadás meg Fésüs Nelly dekoltázsa volt. 

Az, hogy ÉNBP Lali mekkora elmeháborodott eddig is tudtam, de, hogy tök pucéran debütáljon a színpadon, azt sosem gondoltam volna. Bár látszott a 30-asok produkcióján, hogy ezt leginkább csak Lali akarta, a többiek csak aszisztáltak az agymenéséhez. Ami a legmegdöbbentőbb volt, hogy prosztósága ellenére vicces volt a törölközőkkel takart pöcsök koncepciója.  

A huszasok aztán egy Michael Jackson egyveleggel próbálták levenni a zsűrit a lábákról. Merész vállalás volt, Oláh Gergőn kívül pedig nem is nagyon ugrotta meg a lécet senki már, ami az éneklést illeti. 

De a legkirályabb produkció még csak ezután következett. 

Az egyes csapatok egy-egy tagjai extra műsorszámot hoztak. Oszvald Marika, akarom írni MariKO nagyot mentett az egész műsoron. Hogy miként jutott eszébe, hogy éppen pankrációt adjon elő nem tudom, de eszméletlenül állt a dolog. Ha pedig valamelyik producer fejéből pattant ez ki, akkor pedig extra fizut kérnék szépen a kollégának. 

Oszvald Marika egy állat, a szó legeslegjobb értelmében. Úgy tudott egy közel 5 perces betétet megcsinálni, hogy egyetlen pillanata sem volt unalmas, vagy ciki. Annyira szórakoztató volt, hogy akár ezt is előadhatná minden este az Operettszínházban, teltház lenne, az biztos. 

Szabó Zsófi a könnycsatornákat indította be, amikor édesapja hangjával playbackelt és mesét mondott.

Tóth Gabi meg extrém énekelt. Vagyis nyomott egy kis AC/DC-t, közben meg kilőtték, motoroztatták, elvarázsolták meg mindent megcsináltak vele, amit csak lehetett. 

Koós Réka vicces volt még. Ő egy balett paródiát nyomott le. 

Ennyi volt a Szenzációs Négyes, ami nagyon vicces akart lenni, de néhány üde pillanatot leszámítva, sokszor inkább csak kínos volt. 

Az első adást a negyven plusszosok nyerték meg. A következő 3 adásban tovább gyűjtögetik a pontokat, aki pedig a legkevesebbel áll majd a negyedi forduló után, az búcsúzni fog a műsortól. 
 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.