Összeroppant a magánytól Törőcsik Mari

Farkas Bazsi 2020-06-08 07:27:00
A koronavírus fertőzés veszélye miatt jó ideje magányos a Nemzet Színésze. 

Március közepén hirdette ki a magyar kormány a veszélyhelyzetet, amit a koronavírus fertőzés miatt léptettek életbe. Azóta él magányosan Törőcsik Mari velemi otthonában. A 84 éves színésznő 47 éve vásárolt egy házat a vasi településen, 2008 óta pedig életvitelszerűen él itt. 

– Minden héten felhívom legalább egyszer, és amikor legutóbb beszéltünk, elárulta, már nagyon szenved attól, hogy nem látogathatják a szerettei, a barátai. Most először mondott nekem olyat, hogy hiányzom neki, amitől bevallom, meghatódtam – mondta a blikk.hu-nak Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója. – Nekem is hiányoznak a személyes találkozások, hiszen korábban hetente legalább egyszer mindig felkerestem. Remélem, hamarosan újra meglátogathatom, de az egészsége érdekében meghozott óvintézkedésekhez akkor is tartom majd magam.

A Nemzet Színészét évtizedes barátság fűzi a legendás színpadi és filmcsillaghoz, tartják a kapcsolatot.

– Annyit elmondhatok, hogy Mari egészségi állapota változatlan. Gyengécskének érzi magát, ezért nem is nagyon hagyja el a nappaliszobát, de nem történt semmi, ami miatt különösebben aggódni kellene érte. Az időjárási frontokat nehezen viseli, de semmiben sem szenved hiányt. Gondozói váltásban vigyáznak rá – fűzte hozzá a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész.

Törőcsik Marit korábban rendszeresen látogatta a családja. Az elmúlt három hónapban azonban senkit sem fogadhattott. 

Szólj hozzá!

Pénzügyi szempontból éppen csak elpöfög Király Gábor 5 milliárdos állami pénzzel megtámogatott sportlétesítménye

Az üzemeltetésben részt vevő egyesület és cég összesen 20 millió forintos veszteséggel zárta a 2025-ös évet.

Több fa, új kutyafuttató és megújuló játszótér – bemutatták a Bisinger sétány terveit

Lakossági fórumon ismertették a belvárosi park megújításának részleteit. 

Két területet zár le a GYSEV Szombathelyen azbesztet tartalmazó kőzúzalék miatt

Lezárják a Szombathely-Szőlős megállóhely mellett kialakított P+R parkolót is.

Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén

A Városházán köszöntötték az oktatási intézményeiben dolgozó szakembereket, átadták a Győr Oktatásügyéért és a Győr Sportjáért díjakat is.

Fekete Dávid egyszerre tagad és vádol a győri szállal is rendelkező parkfenntartási-mutyi kapcsán

Szerinte Pintér Bence inkább azzal foglalkozzon, hogy Szakács András tudhatott-e a korrupciós hálózatról. Ő addig is mossa kezeit, és áll bármilyen vizsgálat elé.

Monstre programajánlót hozunk az első győri, nyári hétvégére 

Final Fourt játszanak a kézis lányok, zajlik a DUNAFESzT, rengeteg koncert és családi program vár mindenkit - és még az idő is jó lesz.

A természet nem luxus, hanem létfeltétel – ezt üzeni az idei környezetvédelmi világnap

A szakemberek szerint az egészséges ökoszisztémák nélkül nemcsak a klímavédelem, hanem az élelmiszer- és vízbiztonság is veszélybe kerülhet.

A nemzeti összetartozás erejét ünnepelték Győrben

Az Országzászló-emlékműnél tartott megemlékezésen a trianoni veszteségekre és a magyarság összetartozására emlékeztek.

Reggel 6 és 9 között lezárják az Árpád parkolóház bejáratait Győrben

Burkolatfestési munkák miatt pénteken reggel három órán át nem lehet majd behajtani a létesítménybe.

Kiegyezett az ellenzék és a hivatal - elfogadták Körmend 2025-ös zárszámadását

Újabb ügyet sikerült kompromisszumos megoldással rendezni.

Hétéves csúcson a használt autók importja Magyarországon

A JóAutók.hu szerint az erős forintnak köszönhetően idén akár 150 ezer külföldről behozott használt autó is gazdára találhat Magyarországon.

Koncertek, sport, társasjátékok és közös ETO-buzdítás – ingyenes programok várják a győrieket ezen a hétvégén is

Családi rendezvényektől a koncerteken át a sportprogramokig számos ingyenes esemény közül válogathatnak az érdeklődők.

Éjszakába nyúló sportolás várja a győrieket az Olimpiai Sportparkban

Több mint húsz ingyenes programmal, vízi sportokkal, futással, jógával és csapatsportokkal érkezik június 12-én a Mozgás Éjszakája.

Elhunyt Gerencsér Tibor

A szombathelyi sportszervező, a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség tagja 78 éves volt.

„Történelmi megállapodás született” – új fejezet nyílhat a TISZA-kormány a kárpátaljai magyarság jogainak ügyében

Magyar Péter szerint Ukrajna vállalta, hogy törvényi szinten is garantálja a magyar kisebbség nyelvhasználati, oktatási és kulturális jogait.

Biológiai szúnyoglárva-gyérítés kezdődik Győrben és a környező településeken

A következő napokban célzott kezelésekkel próbálják visszaszorítani a szúnyogok szaporodását, a védekezéshez a lakosság segítségét is kérik.

Cser-Palkovics András Székesfehérvár fideszes polgármestere lett a Megyei Jogú Városok Szövetségének új elnöke

Nemény András társelnöknek választották. Pintér Bence pedig jelezte, Győr felfüggeszti tagságát a fideszes elnök megválaszása miatt.

A kínai agyagkatonáktól az ukrán gyerekrajzokig – izgalmas kiállítások várják a látogatókat Győrben a Rómer Múzeumban

Több helyszínen is különleges időszaki és állandó tárlatokkal készünekl a nyári hónapokra.