Összecsaptak a rasszizmus ellenes és a radikális jobboldali tüntetők Londonban

Fehér Buda 2020-06-14 10:19:00
Több mint száz embert vett őrizetbe a Scotland Yard.

Száznál több tüntetőt vettek őrizetbe a Scotland Yard vasárnap reggeli adatai szerint az előző nap kezdődött, hajnalba nyúló és sok helyen erőszakossá fajult londoni megmozdulások résztvevői közül, írja az MTI.

A demonstrációkon rasszizmusellenes és radikális jobboldali csoportok csaptak össze, és mindkét tábor többször összetűzésbe került a nagy erőkkel felvonult rendőri alakulatokkal is.

Szélsőjobboldali szerveződések, köztük a legnagyobb radikális csoport, a Britain First tagjai "a hazafias emlékművek megvédésének" céljával hirdették meg londoni demonstrációjukat, és több ezren meg is jelentek a londoni parlament előtti téren, ahol szinte azonnal összecsaptak a rendőrökkel, akiket üvegekkel, kövekkel, petárdákkal dobáltak.

A tüntetés meghirdetett célja arra utalt, hogy rasszizmusellenes tüntetők egy héttel korábban, David Floyd halála ellen tiltakozó megmozdulásukon a nyugat-angliai Bristolban ledöntötték és a kikötő vizébe dobták Edward Colston egykori angol rabszolgakereskedő szobrát.

A Bristolban született Colston 1680-ban a Nyugat-Afrikából az amerikai kontinensre irányuló angol rabszolgakereskedelem monopóliuma, a Royal African Company tagja, 1689-ben alkormányzója lett. A II. Károly király alapította Royal African Company becslések szerint legalább 85 ezer afrikai rabszolgát - köztük nőket és gyerekeket - szállított Amerikába.

A 46 éves, fekete bőrű Floydot május 25-én Minneapolisban négy rendőr igazoltatás közben a földre teperte és egyikük percekig térdelt a nyakán, annak ellenére, hogy a férfi többször is jelezte, hogy nem kap levegőt. Floyd a kórházba szállítás után meghalt.Az incidens miatt kezdődött nagy-britanniai tüntetéssorozat Londonra is kiterjedt, és a tiltakozók a múlt héten Sir Winston Churchill szobrát is megrongálták: festékszóróval azt írták a londoni parlamenttel szemben emelt szobor talapzatára, hogy az egykori brit miniszterelnök is rasszista volt. A mostani hétvégi tüntetések előtt a hatóságok védőburkolattal látták el Churchill szobrát. A Scotland Yard vasárnapi adatai szerint meghaladta a százat a tüntetések során őrizetbe vettek száma, hat rendőr könnyebb sérüléseket szenvedett.

A londoni rendőrség közleménye szerint a tüntetők közül sokan kifejezetten rendbontás és károkozás céljával vettek részt a demonstrációkon, és nem tettek eleget annak az előírásnak, amely szerint a tüntetéseket szombaton este 5 óráig be kellett volna fejezni. Boris Johnson miniszterelnök a Twitteren közzétett üzenetében leszögezte, hogy a rasszista huliganizmusnak nincs helye a brit utcákon, és aki rendőrökre támad, a törvény teljes erejével találja szembe magát.

Johnson szerint Winston Churchill szobra folyamatos emlékeztetőként szolgál arra, hogy az egykori miniszterelnök mi mindent tett az ország és egész Európa megmentéséért a fasiszta és rasszista zsarnokságtól. Emma Soames, Churchill unokája a BBC rádiónak nyilatkozva kijelentette, hogy ha a tüntetések folytatódnak, néhai nagyapjának szobrát jobb lenne múzeumban elhelyezni. Hozzátette: Winston Churchill "összetett" történelmi személyiség volt, és nyilvánvalóan voltak olyan nézetei, amelyek ma elfogadhatatlanok, "akkoriban azonban nem voltak feltétlenül azok".

A The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lap értesülése szerint 125 alsóházi képviselő támogatásával hamarosan olyan törvénytervezet kerül a parlament elé, amely akár tíz év szabadságvesztés kiszabását is lehetővé tenné a háborús áldozatok és történelmi személyiségek emlékműveinek, szobrainak megrongálóira.

Fotó: BBC

Szólj hozzá!

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.