Óriási Bloomsday feliratot készítenek kedden a szombathelyi Városháza előtt

Nagy Donát 2020-06-10 09:12:00
Egész nap követhető lesz online a programsorozat.

A Bloomsday kezdetben írországi, mára nemzetközivé vált évente megtartott irodalmi ünnep, mely nevét James Joyce, Ulysses című művének egyik főszereplőjéről, Leopold Bloomról kapta. Azon a napon (június 16-án) tartják, amelyen a regény cselekménye játszódik, 1904-ben.

Az első Bloomsday-t dublini irodalmárok kezdeményezésére a fiktív események valós ötvenedik évfordulóján rendezték meg. A Joyce-kultusz az 1980-as évektől öltött egyre nagyobb méreteket, a regény helyszíneit felkereső irodalmi turisták száma ekkortól szaporodott meg. A jubileumi, 2004-es Bloomsday öt hónapos rendezvénysorozattal (ReJoyce 2004) egészült ki.

Magyarországon 1994-től rendeznek Bloom-napot, Szombathelyen: Leopold Bloom édesapja, Virág Rudolf ugyanis Szombathelyről kivándorolt magyar zsidó. Az Iseumon kívül 1997-től a Fő tér 40–41. alatt felavatott Blum-ház szolgál a rendezvények színhelyéül, mely házban egyébként korábban valóban élt egy Blum nevű család is - írja a Wikipedia.

Fotó: Wikipedia

Természetesen idén sem marad Bloomsday nélkül Szombathely, azonban a járványhelyzet miatt főként online lehet követni az eseményeket.

11:00

Bloomsday online

Dr. Nemény András SZMJV polgármesterének köszöntője
Ronan Gargan [Írország nagykövete] bejelentkezése és köszöntője
Horváth Soma SZMJV alpolgármesterének köszöntője

Bloomsday.hu

weboldal ünnepélyes elindítása és bemutatása
Bemutatják: Salamon Júlia, Székely Júlia, Kassai Ferenc

Ulysses 2.0.2.0

kortárs irodalmi karanténvideó bemutatása

11:00

Videoinstalláció

az események közben folyamatosan [Kassai Ferenc]

12:00

Pecsételés

Óriás Bloomsday felirat elkészítése a Városháza előtti téren!
Közreműködnek: Dr. Nemény András, Horváth Soma, Feiszt György,
Kassai Ferenc, Dr. Ipkovich György, Orbán Róbert, Prieger Szabolcs,
Rasperger József, Salamon Júlia és Viola László

14:00

Bloomsday 1994-2020

Film a szombathelyi eseményekről. Hiradó anyagok és ami mögötte van.
A Szombathelyi Médiaközpont filmje. Bemutató: www.tvszombathely.hu

17:00

Dáblin VR

Virtuális kiállítás a Szombathelyi Képtárban
Bemutató: www.bloomsday.hu

18:00

Batykó Róbert kiállítása

az Irokéz Galéria online terében
Bemutató: www.irokezcollection.hu

19:00

Nassim Soleimpour: Fehér nyuszi, vörös nyuszi

speciális egyszemélyes játék, csak egyszer egy életben…
Előadja: Nagy Cili
Weöres Sándor Színház – Krúdy Klub Terasz

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.