Óriás szenderek rajzanak Sárváron

Fehér Buda 2019-08-29 18:28:00
Az éjszaka leple alatt jönnek és baromi hangosak.

Az elmúlt napokban egyre többször találkozom este hatalmasra nőtt lepke kinézetű rovarokkal Sárváron. Többen is jelezték már, hogy náluk is megjelentek az éjjeli szárnyasok, amiket a macskák valamiért előszeretettel vadásznak.

Csak, hogy tudjátok mekkorák is ezek a rovarok, itt egy példány egy 100 forintos mellett:

Második ránézésre egyébként már molylepkének tűnnek, azért is hittem azt, mert éjszaka, ha fényt látnak, simán bejönnek a lakásba is, utána viszont őrjítően hangosak, a méretes szárnyaikkal nekicsapódnak mindennek. De tényleg, néha azt hiszem, hogy egy denevér jött be egy nyitott ablakon.

Hogy kiderítsem, mégis milyen rovarról van szó, megkerestem Vígh Károlyt, a Savaria Múzeum munkatársát, aki egyben a Magyar Rovartani Társaság elnöke. Ő pedig elmondta, hogy nem lepkéről, és nem is molylepkéről van szó, hanem egy szenderről, egészen pontosan a

folyófűszender rajzik most Sárváron.

A szenderek egyébként teljesen ártalmatlan jószágok, az embereket szinte teljesen figyelmen kívül hagyják. A hernyójuktól sem kell félni, csak növényeken élnek. 

Szólj hozzá!

Csak néma csönd jött válaszul a sárvári fideszes önkormányzati képviselőktől, amikor azt kérdezték tőlük: Kinek van még köze a bucsui Magyar Péter választási indulásához?

Nemrég Varga Károly fideszes önkormányzati képviselő lapunknak vallotta be, hogy ő is gyűjtött ajánlásokat a TISZA miniszterelnökével azonos nevű jelöltnek.

Konkrét lépéseket fogalmazott meg a kormány a Nyugat-Magyarországi azbeszt-üggyel kapcsolatban

Azonnali kockázatcsökkentő intézkedések, behozatal felfüggesztése, és a felelősök számonkérése.

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.