Orbán Viktor: Egyszeri 13. havi nyugdíjat fogunk adni, négy évre szétosztva

Nagy Donát 2020-04-06 12:20:00
Nagy vonalakban bemutatták az akciótervet, a megvalósításról nem sokat tudni egyelőre.

Ma délben, az M1-es csatornán jelentkezett Orbán Viktor azzal az akciótervvel, amivel reagálni kíván a kormány a vírus okozta gazdasági nehézségekre.

A miniszterelnök azzal kezdte, hogy a helyzetet mindenki ismeri. Tíz év megfeszített munkával már éppen egyenesbe jött az ország, de a vírus befékezett a gazdaságnak. A sors bár igazságtalan, de ennek tudata nem ad felmentést számunkra. Egyszerre kell megküzdenünk a járvánnyal, és a gazdasági kihívásokkal is.

Orbán Viktor szerint az előttünk álló nehéz időszakon egy 3 ütemben bevezetett akcióterv segít. Ennek első harmada adócsökkentésekből és elengedésekből állt (TB járulék, és a KATA-sok kedvezményei), most pedig a 2. részét taglalta, 5 pontba szedve:

  1. munkahelyek megőrzés: a rövidített munkaidőnél a bérköltségek egy részét átvállalja a kormány
  2. munkahelyteremtés: továbbra is támogatni fognak beruházásokat, összesen 450 milliárd forint értékben
  3. kiemelt nemzetgazdasági ágazatok támogatása: újraindítanák a turizmust, mezőgazdaságot, építőipart, film- és kreatív ipart
  4. vállalatoknak nyújtott segítség: kamattámogatott hiteleket fognak adni 2000 milliárd forint értékben
  5. család és nyugdíjaskorúak védelme: visszaadják a 13. nyugdíjat, egyszeri alkalommal. Ezt négy részletben képzelik el, azaz 2021, 2022, 2023 és 2024-ben is egy-egy heti nyugdíjat fognak adni a nyugdíjasoknak februárban.

Utóbbi, ha jól értettük azt jelenti, hogy tulajdonképpen 53. heti nyugdíjat fognak adni négy éven át.

Az egyes pontok részleteiről többet nem mondott, azokról a ma megjelenő rendeletekben olvashatunk majd.

Security Check Required

null

Orbán azt is mondta, hogy a magyar GDP-nek összesen 18-30 %-át csoportosítják át, a költségvetési hiány pedig 1%-ról 2,2%-ra nő. A miniszterelnök szerint sokat segít, hogy 10 éven át a felelős gazdálkodást csináltak.

Szólj hozzá!

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

Mind a 7 sárvári önkormányzati képviselőjelöltet nyilvántartásba vették

Augusztus 30-án időközi választást rendeznek a városban.

Májusban is tovább nőttek a bérek, az elemzők szerint idén akár 10 százalékos emelkedés is jöhet

A reálkeresetek is jelentősen emelkedtek, ami tovább erősítheti a lakossági fogyasztást.

Lezárás a Révai utcában és új funkció a Parkolás Győr appban – ezekre figyeljenek az autósok

Aszfaltjavítás miatt több napra változik a forgalmi rend a belvárosban, miközben már a Dunakapu téri mélygarázs telítettsége is követhető mobiltelefonról.

Szakács István: Az ügyészség ejtette ellenem a vádat!

A Fővárosi Főügyészség megvizsgálta a nyomozás iratait és a gyanúsítás elleni panasznak helyt adott, míg a kutatás, lefoglalás és motozás elleni panaszt elutasította.

Főszerepben a bor és a vizek - íme a legjobb hétvégi győri programok

Fröccsnapok, lampionos hajós felvonulás, jet-ski vb, miegymás. 

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki pénteken délután a nyugati országrészben

A zivatarrendszert a Dunántúlon és az Alföld nyugati részén nagyobb területen viharos, óránkénti 60-90 kilométeres széllökések, két centiméternél nagyobb jég és intenzív csapadék kísérheti.

Rekordlétszámú mezőnnyel rajtol a Jet-Ski Európa-bajnokság és Junior Világbajnokság Győrben és Győrzámolyon

Huszonnyolc országból érkeztek versenyzők, a hétvégén látványos futamok és színes kísérőprogramok várják az érdeklődőket.

A kormány elrendelte a szennyezett zúzott kő eltávolítását Szombathelyen

A kormány a leginkább szennyezett területen, a szombathelyi Oladi plató városrészben elrendelte az érintett útszakaszokon az azbeszttel szennyezett zúzott kő eltávolítását - jelentette be Szondi Vanda kormányszóvivő csütörtökön Budapesten.

A Duna két arca a győri régióban: 72 éve pusztító árvíz, ma rekordközeli alacsony vízállás

Míg 1954-ben a folyó elöntötte a Szigetközt és Révfalut, idén a rendkívüli alacsony vízszint okoz aggodalmat.

Beiktatták Takács Tibort, Vas megye új rendőr-főkapitányát

Ma tartották az ünnepélyes állománygyűlést.