Tegnap nem csak a magyar sajtóban, de még a horvátban is szétfutottak azok a képek, amik azt ábrázolják, hogy a miniszterelnök lánya kecsesen kicsap egy zacskóba csomagolt szaros pelenkát egy horvát autópálya szélére. A szomszédok nem igazán örültek, az egyik kinti lap még azt a kérdést is nekiszegezte Orbán Ráhelnek, hogy az apja nem tanította-e illemre.
Orbán Ráhel szaros pelenkát hagyott ajándékba a horvátoknak
Orbán Ráhel, Orbán Viktor lánya nemrég Horvátországban nyaralt, vele tartott Tiborcz István, és gyermekük is. A kis család megállt egy út szélén, hogy tisztába tegyék a babájuk, amivel még nincs is baj. Ráhel viszont ezután az út szélére vágta a szaros pelenkát, aztán elhajtottak.
Az internet trollgyárait is megihlette Ráhel hárompontos dobása, ezekből szemezgettünk:




Csak kitartóan kellett kérni.
Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.
A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.
Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.
A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.
Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.
A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.
Megmarad a 25 év alatti fiatalok szja-kedvezménye is.
A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.
Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.
Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.
Jelenleg nyomkövetőt kell viselnie, és nem hagyhatja el lakóhelyét.
Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.
A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.
A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.
A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.
Azért nem ugyanaz, na.
A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.
Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van.
10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.
