Operatív törzs: Egyelőre nem módosul a korosztály szerinti elkülönítések idősávja az élelmiszerboltokban

Nagy Donát 2020-04-26 14:38:00
Május 4-ig nem várhatóak változások a bevezetett korlátozásokban.

Minden eddiginél több, 1905 esetben kellett intézkedniük a rendőröknek a kijárási korlátozás szabályainak megsértése miatt a hétvégén

- hangsúlyozta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a vasárnapi online sajtótájékoztatón.

Lakatos Tibor ezredes úgy fogalmazott: "bár a vírus lassabban terjed, mint korábban gondoltuk, akkor sem lehetünk felelőtlenek", és felhívta a figyelmet arra, hogy be kell tartani a kijárási korlátozásról szóló kormányrendelet, valamint a polgármesterek által a hétvégére meghozott előírásokat.

Az ezredes egy kérdésre válaszolva elmondta: a polgármesterek által a hétvégére hozott korlátozások célja, hogy megakadályozzák a járvány terjedését segítő magatartásokat, például a nyilvános helyeken történő csoportosulást, a vendéglátóegységek igénybevételét, vagy a közösségi közlekedés használatát.

Mint mondta, úgy látják, a polgármesterek eddig jól éltek a felhatalmazással, és olyan intézkedéseket vezettek be, amelyek akadályozzák a járvány terjedését. Megjegyezte: a józan ész határain belül kell ezeket a szabályokat megalkotni.

Az ezredes szólt arról is: a járványügyi helyzet lehetővé teszi, hogy enyhítsenek a kijárási korlátozás szabályain, de csak megfontoltan, alapos előkészítés után, fokozatosan lehet az intézkedéseket bevezetni, "következetesen bevezetett egyéb intézkedések" alapján.

Kiemelte: a járvány nem múlt el, de olyan ütemben terjed, ami lehetővé teszi az enyhítések bevezetését. Hangsúlyozta, ez nem azt jelenti, hogy nem kell számolni további korlátozásokkal, nem kell figyelni az egészségünkre, de "bizonyos szabályok között újrakezdhetünk különböző tevékenységeket".

Arra a kérdésre, milyen szempontokat vesznek figyelembe az enyhítéseknél, azt mondta, a legalapvetőbb a járvány terjedésének üteme, a fertőzöttek száma, a súlyos állapotban lévők száma, illetve az egészségügyi ellátórendszer tartalékkapacitása.

Mérlegelni kell emellett a szomszédos országok által bevezetett intézkedéseket, hiszen - mint mondta - "nem tudunk külön utakon járni". Példaként említette, hogy az utazási korlátozások esetében Magyarországnak igazodnia kell a szomszédos országok által bevezetett enyhítésekhez. Hozzátette: figyelembe kell venni azt is, hogy Magyarország a járványnak nem ugyanabban a szakaszában van, mint Ausztria.

Az ezredes egy kérdésre válaszolva elmondta, többször szóba került a 65 év felettiek kijárási idősávjának módosítása, de úgy látják, egyelőre nem indokolt ezen változtatni.

Hozzátette: május 3-a után - az előre meghatározott menetrend szerint - ezen is módosítanak, azzal együtt, hogy továbbra is fontos a korosztály elkülönítése a fiatalabbaktól.

Az ezredes elmondta azt is, hogy vasárnap reggel újabb, védőfelszerelést szállító repülőgép érkezett Kínából. Az ezredes megköszönte azoknak a munkáját, akik részt vesznek a védőeszközök szállításában, a vámeljárás gyors lefolytatásában és a védekezésben részt vevőkhöz eljuttatásában. Kiemelte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ munkatársainak áldozatos munkáját, akik a hétvégén is végzik a védőfelszerelések raktározását, előkészítését, szállítását.

Közlése szerint a határátkelőhelyeken kiegyensúlyozott a forgalom, jelentős várakozás Röszkén a belépő teherforgalomban, Nagylaknál a kilépő személy- és teherforgalomban, valamint Csanádpalotán a belépő teherforgalomban van.

Azzal kapcsolatban, hogy csütörtök reggel óta lehetőség van a szerb-magyar határon is az ingázásra, de a Magyarországról hazatérő szerbeknek 28 napos karantént írt elő a szerb hatóság, Lakatos Tibor elmondta: kezdetben a szerb egészségügyi hatóságok másként értelmezték a két külügyminiszter közötti megállapodást, de ezt kétoldalú tárgyalásokon feloldották és szombaton 694 embert léptettek át ezen a határszakaszon. Megjegyezte: Szerbiában kijárási korlátozás van hétfő reggel 5 óráig, akkortól ismét átléphetik a határt a dolgozók, karanténba vonulás nélkül.

Kép: koronavirus.gov.hu

Forrás: MTI

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.