Operatív törzs: az elmúlt 24 órában 235-en szegték meg a közterületi maszkviselés szabályait

Papp László Tamás 2020-11-27 16:12:13
Ezzel szeptember 21. óta az összes rendőri intézkedés száma 8994-re emelkedett - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a pénteki online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert alezredes elmondta, hogy a 235-ből 186 esetben intézkedtek tízezer lakosúnál nagyobb településen, mert az önkormányzati rendeletben elrendelt maszkviselési szabályoknak nem tettek eleget a meghatározott nyilvános helyeken. Hozzátette: harminc embert figyelmeztettek, nyolcvanhattal szemben helyszíni bírságot szabtak ki, míg hetven esetben szabálysértési feljelentést tettek. A rendőrök ellenőrizték a maszkviselés szabályainak betartását a tömegközlekedési járműveken, a megállóhelyeken is, és tizenegy emberrel szemben intézkedtek. A kereskedelmi egységek és bevásárlóközpontok területén további 38 esetben kellett emiatt fellépniük – derült ki a sajtótájékoztatón.

Az üzletekre, vendéglátóhelyekre, a szálláshelyekre, valamint a szabadidős létesítményekre vonatkozó korlátozások megszegése miatt eddig 486 rendőri intézkedésre volt szükség, ebből 126 esetben volt megállapítható az üzemeltető vagy a tulajdonos felelőssége, a további 360 ellenőrzés a korlátozott nyitvatartásra és a benntartózkodás tilalmára vonatkozó szabályok megszegésére vonatkozott. Az egyik tatabányai épületgépészeti szakáruházban egyetlen alkalmazott és a tulajdonos sem hordta a maszkot, utóbbi a rendőröknek azt mondta, ő eddig soha nem viselte a védőeszközt és ezután sem fogja. A rendőrök tíz napra bezáratták az áruházat. Az erről szóló jogszabály hatályba lépése óta már 77 üzletet szankcionáltak ezzel a büntetéssel.

Kiss Róbert közölte: a kijárási tilalmat és korlátozást az elmúlt napon 283-an szegték meg, november 4-étől a rendőröknek összesen 6786 szabályszegővel szemben kellett intézkedniük.A személyforgalmi tranzitútvonalakon és korridorokon csütörtökön 61 alkalommal ellenőrizték a szabályok betartását, a beutazási korlátozásokról szóló, szeptember 1-jétől hatályos kormányrendelet kihirdetése óta 6491 ilyen ellenőrzést végeztek a rendőrök. Csütörtökön 18 622 alkalommal ellenőrizték a hatósági házi karanténban lévőket és 8722 korlátozó intézkedést rendeltek el, az érvényben lévő karanténok száma 49 549. Az elektronikus ellenőrzést szolgáló mobiltelefonos applikációra eddig 3927-en regisztráltak - ismertette.

Szólj hozzá!

Zavarkeltésről beszél a Győr Projekt, a több száz milliós hiányról viszont hallgat

A városi cég szerint a kérdések veszélyeztetik a működést.

Hétvégi programok Győr környékén

Kopogtat a farsang, nyakunkon a báli szezon.

A Vas Népe újságírója szerint Magyar Péterék visszahoznák azt a Magyarországot, amikor fegyverrel lőtték a romákat

Ezt az alá a videó alá sikerült kommentelnie, amely súlyos személyiségi jogokat sértve, állítólagos bűnöket sorol fel egy Lázárinfón résztvevő demonstrálókkal kapcsolatban.

Ingyenes hétvégi programok Győrben 

Ha péntek, akkor győri programajánló.

Péntektől érkezik a februári dupla nyugdíj és a 14. havi első negyede

Korábban kezdi a kézbesítést a Magyar Posta, a kifizetések egy utalványon érkeznek.

Bírósági szakaszba lépett a győri GYHG-mutyi - a vád szerint 758 millió forint tűnt el a város cégéből

Éveken át a veszteséges önkormányzati vállalkozást használták fel túlárazott és indokolatlan szerződésekhez.

Ideiglenesen lezárták a marcalvárosi futópálya egy szakaszát Győrben

Garanciális javítás miatt mintegy 40 méteren nem használható a körpálya, a sportolóknak átmeneti megoldást alakítottak ki.

A Fidesz el akarja hallgattatni az Ugytudjuk.hu-t!

Van számukra egy rossz hírünk: nem hagyjuk!

Február végéig érdemes kihelyezni a méhecskehoteleket

Sokat segíthettek a beporzók esélyein.

442 alkalommal csalt hamis aranylapokkal két győri férfi

Webáruházon keresztül csapták be amerikai vevőiket, a kár több mint kétszázmillió forint. 

Nem oszlatta fel magát a győri közgyűlés

Csupán a Tiszta Szívvel A Városért frakció szavazott az oszlatás mellett.

Fekete Dávid már a közgyűlés közben is a háborúval kampányol a Facebookon

Hallomásokra épített riogatás, miközben a város ügyei épp az ülésteremben vannak  napirenden.

Parkolási botrány Győr - bűncselekmény nem történt, Borsi Róbert mégis feljelentést tesz

A Fidesz az ügy kapcsán eljutott odáig, hogy Pintér Bence szerelmes Magyar Péterbe. 

8 milliárd 300 millió a propagandára - ennyiből szórta tele a médiát a kormány a hamis „TISZA-adós” nemzeti konzultációval

Az aHang szerint a kabinet ezúttal is teljes hadrendbe állította a komplett médiabirodalmát.