Önkéntes diákok járnak beteg gyermekekhez a szombathelyi Markusovszky Kórházba

ugytudjuk.hu 2019-10-04 08:00:00
Ősszel még több taggal fog bővülni a szombathelyi Amigos csapata.

Van egy egy egyetemistákból álló jótékonysági szervezet, melynek célja, hogy a beteg gyerekek napjait szebbé tegyék egy hasznos eszközön, a nyelvtanuláson keresztül. Ők az Amigos csapata, akik már Szombathelyen is járják a Markusovszky Kórház gyermekosztályát.

"Lassan fél éve Budapest, Debrecen és Szeged után itt is megalakultunk, nemrég zárult le a 2019-es őszi felvételink, ugyanis bővíteni szeretnénk a csapatunkat"

- kezdte az Ugytudjuk-nak Fazekas Sára, a helyi Amígók egyik alapítótagja, akivel a keddi foglalkozás előtt találkoztunk önkéntes kollégái, Mirtill és Dávid társaságában.

"Hetente egyszer megyünk a gyerekekhez, van, hogy három órát is eltöltünk velük kedd délutánonként. Kézműves foglalkozásokat tartunk, emellett játékosan tanulunk velük nyelveket. Általában a szülők is bent vannak a foglalkozásokon, a gyerekek pedig mindig nagyon várják az érkezésünket"

- mondta a fiatal egyetemista.

Sára örömmel mesélt egy-egy foglalkozásról is, ahol a nyelvtanulás mellett hajót, repülőt, csákót hajtogattak a beteg kicsikkel, majd a kártyázás és rajzolás után az egyik kisgyerek azt mondta:

Nem is olyan rossz ez a kórház!

A szombathelyi Amigos csapata szerint az intézmény vezetősége nagyon nyitott, széles mosollyal várják az érkezésüket, a foglalkozásokon pedig a nővérek is élvezettel játszanak a gyerekekkel.

A 2019-es őszi Amigos felvételi a napokban zárult le, a hamarosan pedig még több önkéntes egyetemista fogja könnyebbé és kellemesebbé tenni a kórházi létet a Markusovszky gyermekosztályán gyógyuló gyerekeknek!

Szólj hozzá!

Több fa, új kutyafuttató és megújuló játszótér – bemutatták a Bisinger sétány terveit

Lakossági fórumon ismertették a belvárosi park megújításának részleteit. 

Két területet zár le a GYSEV Szombathelyen azbesztet tartalmazó kőzúzalék miatt

Lezárják a Szombathely-Szőlős megállóhely mellett kialakított P+R parkolót is.

Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén

A Városházán köszöntötték az oktatási intézményeiben dolgozó szakembereket, átadták a Győr Oktatásügyéért és a Győr Sportjáért díjakat is.

Fekete Dávid egyszerre tagad és vádol a győri szállal is rendelkező parkfenntartási-mutyi kapcsán

Szerinte Pintér Bence inkább azzal foglalkozzon, hogy Szakács András tudhatott-e a korrupciós hálózatról. Ő addig is mossa kezeit, és áll bármilyen vizsgálat elé.

Monstre programajánlót hozunk az első győri, nyári hétvégére 

Final Fourt játszanak a kézis lányok, zajlik a DUNAFESzT, rengeteg koncert és családi program vár mindenkit - és még az idő is jó lesz.

A természet nem luxus, hanem létfeltétel – ezt üzeni az idei környezetvédelmi világnap

A szakemberek szerint az egészséges ökoszisztémák nélkül nemcsak a klímavédelem, hanem az élelmiszer- és vízbiztonság is veszélybe kerülhet.

A nemzeti összetartozás erejét ünnepelték Győrben

Az Országzászló-emlékműnél tartott megemlékezésen a trianoni veszteségekre és a magyarság összetartozására emlékeztek.

Reggel 6 és 9 között lezárják az Árpád parkolóház bejáratait Győrben

Burkolatfestési munkák miatt pénteken reggel három órán át nem lehet majd behajtani a létesítménybe.

Kiegyezett az ellenzék és a hivatal - elfogadták Körmend 2025-ös zárszámadását

Újabb ügyet sikerült kompromisszumos megoldással rendezni.

Hétéves csúcson a használt autók importja Magyarországon

A JóAutók.hu szerint az erős forintnak köszönhetően idén akár 150 ezer külföldről behozott használt autó is gazdára találhat Magyarországon.

Koncertek, sport, társasjátékok és közös ETO-buzdítás – ingyenes programok várják a győrieket ezen a hétvégén is

Családi rendezvényektől a koncerteken át a sportprogramokig számos ingyenes esemény közül válogathatnak az érdeklődők.

Éjszakába nyúló sportolás várja a győrieket az Olimpiai Sportparkban

Több mint húsz ingyenes programmal, vízi sportokkal, futással, jógával és csapatsportokkal érkezik június 12-én a Mozgás Éjszakája.

Elhunyt Gerencsér Tibor

A szombathelyi sportszervező, a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség tagja 78 éves volt.

„Történelmi megállapodás született” – új fejezet nyílhat a TISZA-kormány a kárpátaljai magyarság jogainak ügyében

Magyar Péter szerint Ukrajna vállalta, hogy törvényi szinten is garantálja a magyar kisebbség nyelvhasználati, oktatási és kulturális jogait.

Biológiai szúnyoglárva-gyérítés kezdődik Győrben és a környező településeken

A következő napokban célzott kezelésekkel próbálják visszaszorítani a szúnyogok szaporodását, a védekezéshez a lakosság segítségét is kérik.

Cser-Palkovics András Székesfehérvár fideszes polgármestere lett a Megyei Jogú Városok Szövetségének új elnöke

Nemény András társelnöknek választották. Pintér Bence pedig jelezte, Győr felfüggeszti tagságát a fideszes elnök megválaszása miatt.

A kínai agyagkatonáktól az ukrán gyerekrajzokig – izgalmas kiállítások várják a látogatókat Győrben a Rómer Múzeumban

Több helyszínen is különleges időszaki és állandó tárlatokkal készünekl a nyári hónapokra.