Októberben végre elindulhat a szombathelyi Képtár felújítása

Farkas Bazsi 2019-07-23 15:48:00
Négy éve volt a bejelentés, most úgy néz ki végre lesz is belőle valami.

Közel két hete foglaltuk össze, hogy mi a helyzet a szombathelyi Képtár felújításával. A galéria rekonstrukcióját ugyanis még 2015 novemberében maga Orbán Viktor (Fidesz-KDNP) miniszterelnök ígérte meg a Modern Városok Program egyik elemeként. 

Akkori országjáró turnéjának Vas megyei állomásán aláírta Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), polgármesterrel a Modern Városok Program szombathelyi szerződését. Ennek keretében Orbán Viktor megígérte, hogy másfél milliárd forintos állami támogatásból megújulhat a Szombathelyi Képtár - írtuk előző cikkünkben.

Aztán jó ideig semmi nem történt. 

Egészen 2017. december 6-ig. Akkor végre 1,4 milliárdos támogatási szerződést hozott a szombathelyi városházára a Mikulás, amit Puskás Tivadar írt alá Magyarné Vadász Irénnel, a Magyar Államkincstár Vas Megyei Igazgatóságának igazgatójával.

A megállapodás szerint 2020 márciusáig kell elkészülnie a felújításnak, aminek tavaly neki kellett volna állni. De nem álltak. Két hete érdeklődtünk a Képtár anyaintézménynek, a Savaria Múzeumnak az igazgatójánál. 

Csapláros Andrea múzeumigazgató válaszában arról tájékoztatott, hogy "a Szombathelyi Képtár felújítását is tartalmazó programban a fenntartó, azaz Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a projektgazda, így a felújítással kapcsolatos dokumentumok és aktuális információk birtokosa is."

Majd hozzátette, hogy a fejlesztési terveket nagy örömmel fogadták, a várható munkákkal kapcsolatban minden tekintetben együttműködnek az önkormányzattal.

Már akkor kerestük a szombathelyi önkormányzatot, hogy nyilatkozzanak nekünk a felújítás várható kezdési időpontjáról, de választ azóta sem kaptunk.

Ma a karneváli sajtótájékoztatón jelentette be Csapláros azt is, hogy ha minden kedvezően alakul, akkor idén októberben végén neki állhatnak a felújításnak. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.