Ő helyettesíti Danny Boyle-t az új Bond-film rendezői székében

Vágvölgyi Bálint 2018-09-20 14:57:00
A producerek szerint "kitűnő választás".

Cary Fukunaga rendezi a 25. Bond-filmet - jelentették be csütörtökön a 007-es filmek producerei, Michael G. Wilson és Barbara Broccoli, írja az MTI.

Az amerikai Fukunaga rendezte a Netflix új feketekomédia-sorozatát, a Maniacot Emma Stone és Jonah Hill főszereplésével, 2015-ben pedig az Idris Elba közreműködésével készült Beasts of No Nation című produkciót.

Az új Bond-filmet eredetileg Danny Boyle-ra bízták, de ő a közelmúltban "kreatív különbségekre" hivatkozva visszalépett.

A Bond-producerek úgy vélték, Fukunaga "kitűnő választás", mint nyilatkozták, örömmel dolgoznak vele. Boyle távozása után David Mackenzie, Yann Demange és Joe Wright nevét emlegették utódként, a BBC News szerint meglepő, hogy végül Fukunaga kapta a feladatot. A forgatás a rendezőcsere okozta csúszás miatt csak március 4-én kezdődik, a produkciót pedig 2020. február 14-én mutatják be. Eredetileg 2019. októberére tervezték a premiert.

Fukunaga 2014-ben Emmy-díjat kapott A törvény nevében első évadának rendezőjeként. A Maniacot, amely pénteken került a Netflix kínálatába, vegyes fogadtatást kapott. A szériában a két főhős (Stone és Hill alakításában) egy gyógyszerkísérletben vesz részt. A Beasts of No Nation a Netflix első mozis minőségű produkciója volt. Az afrikai gyermekkatonákról szóló filmet több mint hárommillió amerikai előfizető nézte meg.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.