Nyilvántartásba vette a sárvári ellenzéki összefogás tagjait a választási bizottság

Fehér Buda 2019-09-05 09:26:00
Így már biztosan ott lesznek októberben a szavazólapokon.

A sárvári választási bizottság nyilvántartásba vette az ellenzéki összefogás összes jelöltjét es a polgármesterjelöltet, Németh Zsoltot, jelentették be a Híd a Jövőnkért Egyesület sajtótájékozatójával egybekötött lakossági fórumán. Farkas János, az összefogás kampánymenedzsere elmondta, hogy sárvári politikában még nem fordult elő, hogy ilyen egységesen összefogott volna az ellenzék.

Németh Zsolt elmondta, hogy Sárváron az elmúlt időszakban kialakult egy egységes akarat, így az elmúlt 25-30 évben sosem látott esélyekkel indul az ellenzék az októberi, önkormányzati választásokon.

A bejelentés után kezdetét vette a lakossági fórum, ami egy kisebb nyári szünet után tért vissza a sárvári közéletbe. Németh emlékeztette a hallgatóközönséget, hogy a vendégük, Bana Tibor Szentgotthárdon hasonló ellenzéki erőt tudott megszervezni, mint amilyen Sárváron látható. De nem csak ebben a két városban fogtak össze az ellenzéki pártok, Németh azt is elmondta, hogy Kőszegen Rába Kálmán is megtette, amit a választópolgárok megköveteltek tőle. 

Németh végül azt mesélte el, hogy Kondora István, Sárvár jelenlegi, fideszes polgármestere ötcsillagos varosról beszél, szerinte azonban Sárvár az ötcsillagos félelem városa. A polgármesterjelölt ugyanis az elmúlt időszakban több háztartást is személyesen megkeresett, és azt mondja, háromból kettő háztartásban félnek az emberek. Márpedig szerinte egy ötcsillagos városban nincs helye a félelemnek. „Ezeknek a falaknak a lebontása, és a szabadság visszanyerése a választás legfontosabb tétjei közé tartoznak” – összegezte az élményeit. 

Németh után Bana Tibor, a Jobbik országos alelnöke vette át a szót, aki elmondta, bízik abban, hogy októberben olyan eredmény születik, ami a magyar demokráciát erősíti. Szerinte is hatalmas a tétje a választásoknak, abban reménykedik, hogy ősszel sikerül megtörni a kormánypárti hegemóniát, és helyi lokálpatrióták kerülnek majd be a képviselők közé. Örül, hogy Sárváron is megalakult az összellenzéki összefogás, úgy gondolja, hogy a most nyilvántartásba vett képviselőjelöltek meg tudják majd törni a helyi kiskirályok uralmát. A sárváriak mellett felemlegette a Közösen Szentgotthárdért jelöltjeit, valamint a kőszegi és a szombathelyi összefogásokat, amelyikekről látja, hogy minden jelölt aktívan kiveszi a részét, így jó az esélye a fordulatnak.

A beszélgetést a Facebookon élőben lehetett követni, ha lemaradtál róla, itt nézheted vissza:

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.