„Nyilván sokan azt fogják gondolni, hogy mocskos áruló vagyok” – mondta az Index új főszerkesztő-helyettese

Pintér Bence 2020-07-30 10:23:54
Az érzékelt politikai nyomás miatt felállt a szerkesztőség, de toborozzák az új tagokat.

Az Index szerkesztősége a múlt héten egy emberként állt fel, miután kirúgták a főszerkesztőt, Dull Szabolcsot. A tulajdonosi jogokat gyakorló Bodolai László ügyvéd azonban már korábban közölte, hogy folyamatosan kapja az önéletrajzokat, folytatni szeretné a lap működtetését.

Ehhez meg is érkezett az első ember: Tevan Imre, a lap korábbi főszerkesztő-helyettese, aki ismét ebben a pozícióban fog dolgozni

írja a 24.hu. Tevan mindezt egy Facebook-posztban jelentette be, amely alá azt írta kommentben azt írta: „nyilván sokan azt fogják gondolni, hogy mocskos áruló vagyok”.

Az újságíró 2011-ben távozott az Indexből, majd 2014-ben került az Origo gazdasági rovatába, majd hamar felelős szerkesztő lett. A 24.hu arról ír: Tevan az Origóhoz azután került, hogy politikai nyomásra felmondtak Sáling Gergő akkori főszerkesztőnek, és ezután a szerkesztőség nagy része távozott. Az újságíró szerint „a lényegi kérdés, hogy lehet-e normális, független újságot csinálni továbbra is az Indexben. Az derült ki, hogy lehet, mégha csak azért és addig is, mert és ameddig engedik. És ez az ameddig egészen biztosan nem örökre szól. Átéltem már egyszer egy nagyon hasonló helyzetet az Origóban, és ott szűk két évig lehettt normális és vállalható újságot csinálni.”

Emellett azt kérte, hogy a szerződése titoktartási klauzulájába írják bele, hogy arra az esetre nem vonatkozik, ha a tartalomba kívülről politikailag beleavatkoznak. „Ebben az esetben tehát felállhatok, és elmondhatom a nyilvánosságnak, hogy ezt azért teszem, mert szerintem politikai beavatkozás történt” – írta.

Forrás: 24.hu

Szólj hozzá!

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

Azzal fenyegette a sárvári gyámügyest a nő, hogy megöli

„Na te büdös k***a, ha te ezt megtetted, akkor nem fogok veled szépen beszélni!”

Tizenkét gyanúsítottja van már annak az ügynek, amiben letartóztatták a volt győri rendőrkapitányt

A volt kapitányon kívül egy másik gyanúsítottat is fogva tartanak, aki szintén fontos és magas rangú, nyugalmazott rendőr.

Szúnyogok: Győrben kiterjedt biológiai gyérítés egyelőre nem szükséges

A Győr-Szol Zrt. már megtette az előkészületeket a szúnyoggyérítési munkálatok megkezdéséhez.

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.