Novemberben kezdődik az M83-as út fejlesztése Pápa és Győr között

Nagy Donát 2020-08-08 14:14:24
132 milliárd forintba fog kerülni a tervek szerint.

Kétéves az Ugytudjuk.hu, hogy megajándékozhassunk, olvasd el figyelmesen a cikket! 

Gyopáros Alpár (Fidesz), a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos azt emelte ki, hogy a 36 kilométeren, új nyomvonalon 2023-ban elkészülő úttal a térség kistelepülései könnyebben megközelíthetők lesznek, ezáltal csökken az elvándorlás.

Az új út is azt a célt szolgálja, hogy a kistelepüléseken élők életminősége növekedjen, hasonlóan a Magyar falu programhoz - mondta, hozzátéve, hogy a kormány célja is az, hogy megállítsa a hazai kistelepülésekre évtizedek óta jellemző demográfiai csökkentést.

Ezért hirdette meg Orbán Viktor miniszterelnök 2018-ban a Magyar falu programot - emelte ki.

A 83-as út mentén fekvő településeken a korábbai években a népességszám stagnált, vagy csökkent, ugyanakkor már látszódnak a Magyar falu program eddigi intézkedéseinek az eredményei - fogalmazott a kormánybiztos.

Részletezte, hogy az összes olyan településen az út mentén, ahol a családok jogosultak a falusi csokra, nőtt a népességszám az elmúlt másfél évben. Példaként említette Tétet, ahol 141-gyel nőtt a lakosok száma, ez közel négy százalékos növekedés.

Kovács Zoltán Veszprém megyei fideszes országgyűlési képviselő azt hangoztatta, hogy a gyorsforgalmi úttal csökken a településeken az áthaladó teherforgalom, a közlekedés biztonságosabbá válik.

Fotó: Pixabay

Felidézte, hogy másfél évtizede kezdődött a munka, hogy elkészüljön az út, amely regionális gyűjtőúttá válhat. Stratégiailag is fontos, hiszen így a pápai repülőtérnek közvetlen összeköttetése lesz Győrrel és az autópályával.

Kara Ákos, a térség fideszes országgyűlési képviselője felidézte, hogy a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Zrt. 2016-ban kezdte el a tervezést, a megengedett maximális sebesség az úton óránként 110 kilométer lesz.

Hozzátette, hogy 2017 decemberében megszerezték az építési engedélyeket, 2019 májusában kezdődtek a régészeti munkálatok, amelyeket befejeztek, majd elkészültek a kiviteli tervek.

Két szakaszban épül meg az út, Pápa és Tét-dél csomópont, valamint a Tét-dél csomópont és Győr között. A kivitelezés mindkét szakaszon egyszerre kezdődik - mondta.

Valami oda nem illőt olvastál a cikkben? Ez csakis EZÉRT lehetett.

Forrás: MTI

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.