Nevetséges minimálcsomagért álltak sorban több órát a védőeszközökért érkező Vas megyei jegyzők Szombathelyen

Nagy Donát 2020-11-20 16:29:00
Egy kézfertőtlenítőből, egy felület-fertőtlenítőből és egy doboz gumikesztyűből állt a védőeszköz-pakk.

A tegnapi napon fél 3-kor telefonáltak minden önkormányzati hivatalba Vas megyében, hogy ma 9 és 12 óra között Szombathelyen védőfelszerelést és fertőtlenítő szert osztanak a falugondnokok részére

- kezdi beszámolóját olvasónk, aki egy meg nem nevezett Vas megyei település jegyzője. Ő is részt vett a védőeszközök mai átvételén Szombathelyen.

Az utasítás szerint vagy a jegyzőnek kellett a védőeszközcsomagért elmenni, vagy ha ő nem ér rá, minden hozzá tartozó polgármestertől meghatalmazást kellett kérni. A védőeszközök szétosztását egy levél szerint Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere rendelte el, még november 15-én.

11 órakor odaértem a Szőlős utcába, ahol 50-en álltak sorban előttem. Mint kiderült, nemcsak az önkormányzatokat hívták oda erre az időintervallumra, hanem az összes szociális intézményt is.

- folytatta olvasónk, aki szerint 2 órán át kellett a szabad ég alatt egymás hegyén-hátán állva várni, hogy kiadják a csomagot, ami a következőket tartalmazta településenként:

  • 1 darab kézfertőtlenítő
  • 1 darab felületfertőtlenítő
  • 1 doboz gumikesztyű

A levélírónk a minimálcsomag mellett azt is nehezményezi, hogy mindezt akkor kell ilyen szervezéssel végrehajtani, amikor elvileg minden gyülekezés tilos, és kerülni kéne a csoportosulásokat. Azt pedig már csak mi tesszük hozzá, hogy a csomag értéke még kevesebb is, mint amennyi üzemanyag- és a munkaidőköltséget ilyenkor rá kell fordítani az utazásra.

Eleve érthetetlen, miért kellett pont most, és ilyen kapkodással kiosztani ezt a leheletnyi védőeszköz-csomagot, ugyanis a tapasztalatok szerint a pandémia kezdete óta minden önkormányzat kénytelen volt saját szakállára beszerezni a kesztyűket, fertőtlenítőket, természetesen nagyobb mennyiségben.

A Vas megyei kiosztás megszervezéséért a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Vas Megyei Kirendeltsége volt a felelős, a honlapjukra is csupán egy nappal korábban került fel az értesítés. Őket e-mailben kérdeztük, miért egy szűk idősávra kellett mindenkit egyszerre berendelni, illetve miért csak ennyi védőfelszerelést osztottak ki a településeknek. Amint választ kapunk tőlük, közzétesszük.

Borítóképünk illusztráció

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.