Nemzeti összetartozás napja: országszerte megemlékezéseket tartanak

ugytudjuk.hu 2019-06-04 07:12:00
A trianoni békeszerződés aláírásának évfordulója június 4.

A fővárosban, a központi ünnepségen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára mond ünnepi köszöntőt a Parlament előtt. Ezt követően Szarka Tamás vezényletével több ezer diák énekli el a Kézfogás című dalt.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár korábban az MTI-nek elmondta: a nemzeti összetartozás napján 94 külhoni testvériskolával rendelkező iskola, összesen 188 iskola tanulói vesznek részt a programokon. A magyar iskolákból 2600, külhoni iskolákból csaknem 2300 gyerek érkezik, Erdélyből, Szerbiából, Szlovákiából és a Kárpátaljáról. Szintén Budapesten, az Arénában István, a király előadással emlékeznek meg.

Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága ülést tart. Napirendjük szerint a 2020. év nemzeti összetartozás évének nyilvánításáról szóló határozati javaslatról tárgyalnak majd.

Emellett országszerte és a határon túlon is megemlékeznek a trianoni békeszerződés 99. évfordulóján. Megemlékezést tartanak többek között, Pécsen, Miskolcon, Gyulán, Hódmezővásárhelyen, Székesfehérváron, Balassagyarmaton, Jászberényben, Debrecenben, valamint a szlovákiai Révkomáromban.

A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta, és 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a trianoni szerződést, amely kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területét 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették. Mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra.

Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló, 2010. évi XLV. törvény kimondta: "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".

Szólj hozzá!

Járműveket szanál a Győr-Szol 

Ha seprőgépet, öreg furgont, vagy konténerszállító-teherautót venne, most licitálhat!

Az airsoft és a szükséges felszerelések

Az airsoft egy izgalmas, taktikai csapatsport, amely az elmúlt évtizedekben világszerte hatalmas rajongótáborra tett szert.

Magyar–osztrák nyugdíjtanácsadó napokat szervez a Magyar Államkincstár Győrben és Szombathelyen

A rendezvények specialitása, hogy a kihelyezett ügyfélszolgálatokon egyszerre vannak jelen mindkét ország nyugdíjügyintézői, akik segítenek az igénylésben, a jogosultsággal kapcsolatos kérdésekben, és átveszik a szükséges dokumentumokat.

2:1-re legyőzte az ETO FC a Rapid Wien-t a Konferencia-liga play-off első körében

Mindegy mit írtak az osztrák lapok, nem volt ‘megoldása’ a győriek ellen a bécsi alakulatnak. 

21 millió forintból valósult meg több fejlesztés Győrszentivánon, a képviselői keretből

Új játszótér, buszmegálló és felújított óvoda is szerepel a listán.

980 ezer forintért árulják a Haladás NB II-es csapatának levetett mezeit

Ugyanennyi a kikiáltási ára a csapat megmaradt ajándéktárgyainak.

Mi befolyásolja az internetcsomag kiválasztását?

Biztosan te is gondolkodtál már azon, hogy milyen internetcsomag lenne a legjobb számodra.

A Március 15. téren mond beszédet szombaton Szombathelyen Magyar Péter

A nem hivatalos információk szerint 16 órától lehet meghallgatni a politikust.

Ellepték Szombathelyt a visszaváltó üveg gyűjtők

A város 15 pontján helyeztek ki ilyen szerkezeteket.

Győri az ország idei második legjobb közutas gépkezelője

Benis Martin így is ott lesz a nemzetközi megmérettetésen.

4 milliárd 400 millió forintból újulnak meg az utak Győrben

Több városrészben, egymással párhuzamosan folyik a munka.