Nemény András javaslatára helyet kapnak az egyházak helyi képviselői az Oktatási és Szociális Bizottság ülésein

ugytudjuk.hu 2019-07-13 12:00:00
Ismét ott lehet az ülésen Gregersen-Labossa György.

A szombathelyi közgyűlési viszonyok átalakulásával némileg a városi bizottságok összetétele is megváltozott pár hónappal ezelőtt. Elsősorban a külsős (nem képviselő) bizottsági tagok cserélődtek, ám csak olyan mértékben, hogy az megfeleljen a Fidesz–ellenzéki többség közgyűlési felállásnak.

A módosítások után a Fidesz-KDNP az Oktatási és Szociális Bizottságba nem delegálta újra Gregersen-Labossa György evangélikus lelkész, addigi Fideszes külsős tagot, helyette dr. Takátsné dr. Tenki Mária lányát, dr. Takács Esztert jelölték. Ezt akkor zokon vette a lelkész, melyről a Szombathelyi Hírlap, oppárdon, mai nevén Szombati Helyi Hírlapnak is nyilatkozott.

Nemrég publikussá vált Oktatási és Szociális Bizottság júniusi ülésének jegyzőkönyve, amelyből kiderül, hogy Nemény András, az Éljen Szombathely! szövetég polgármesterjelöltje javaslatára mégis megoldás született az ügyben.

A bizottsági ülésen a politikus elmondta, hogy az egyházak fontos oktatási és szociális feladatot látnak el, így nem ért egyet azzal, hogy Gregersen-Labossa György kimaradt a bizottságból, épp ezért javasolta, hogy ne csak a katolikus egyház, hanem a többi történelmi egyház képviselői is kapjanak tanácskozási joggal állandó meghívást a bizottság ülésére, így a területüket érintő kérdésekhez hozzá szólhatnak, javaslatokat tehetnek, a bizottsági munkában aktívan részt vehetnek.

Nemény András kezdeményezését a bizottsági tagok egyöntetűen támogatták, így a következő ülésen már ismét ott lehet Gregersen-Labossa György, valamint a katolikus, a református és a zsidó egyházak helyi képviselői is.

Szólj hozzá!

Szombathely az ötödik legbiztonságosabb magyar város

A hévíziek érezhetik leginkább biztonságba magukat, Győr a 16. a listán.

Egy old timer Volkswagen bogárral gurul az Őrségbe Magyar Péter

Zala megy és Vas megye következik az országjárásban.

Milyen legyen a karikagyűrűd?

Te mit gondolsz, hogyan lehetne a legjobban kihangsúlyozni a karikagyűrűd stílusát? Ha valami igazán különlegesre vágysz, a mai karikagyűrűk között számos felületkezelési lehetőség közül választhatsz.

Az otthon fűtési rendszer karbantartása: a biztonságos és hatékony működés kulcsa

Otthonunk kényelme és biztonsága nagymértékben függ attól, hogy a fűtési rendszereink milyen állapotban vannak.

Pótfelvételi kisokos: még nem késő egyetemet választani

Július 30. és augusztus 7. között lehet jelentkezni. 

Az adagoló szivattyú: javítsd vagy cseréld?

Gondoltál már arra, hogy mi történik, ha egy adagoló szivattyú felmondja a szolgálatot? A legtöbb jármű és gép számára az adagoló szivattyú kulcsfontosságú, így meghibásodása nem csupán kényelmetlenséget okoz, hanem akár súlyos károkat is eredményezhet.

A bevallások nem megfelelő gyakoriságára figyelmeztet a NAV

Ma indul az új adategyeztetési kampány. 

Nem adott elsőbbséget és balesetet okozott egy férfi Szombathelyen

Az utasa súlyos sérülést szenvedett, őt pedig eltilthatják a vezetéstől. 

Több mint 350 millió forint ment el a VOKS2025 szavazólapokra 

Nem ellenőrizték, hogy valaki többször is kitöltötte-e, elhitték bemondásra, hogy nem. 

Medencék alá műpázsit: Praktikus és esztétikus megoldás

Sokan szembesültek már azzal a problémával, hogy a kerti medencéjük alja megsérült az éles kövektől vagy a felszín alatti gyökerektől. Ez sajnos nem ritka, és többeket elgondolkodtatott már, mivel is lehetne megvédeni a medence alját, hogy ellenállóbb legyen.

14 és fél milliárd forintból bővíti körmendi gyáregységét az Egis

Az állam 3 és félmilliárd forinttal száll be a költségekbe.