Nemény András, az Éljen Szombathely polgármesterjelöltje, valamint Lukács Dániel (Momentum), a körzet ellenzéki képviselőjelöltje tartott ma sajtótájékoztatót a szombathelyi Nagyszálló előtt.
Nem kell bemutatni, a szombathelyi kaszinó után talán a legszomorúbb sorsú belvárosi épületről van szó. A tulajdonos semmit nem foglalkozik az épülettel, nem érdeke pénzt költeni rá.

A sajtótájékoztatón Nemény András ki is tért rá, hogy annyira nem foglalkozik vele a jelenlegi tulajdonos, hogy ő maga intézkedett lakossági kérésre, hogy a szállodaépület melletti embernagyságú gazt eltakarítsák.
Nemrég fényes nappal patkány is szaladgált itt az emberek között az épületből kiszaladva.
Azt is megtudtuk, hogy dr. Takátsné dr. Tenki Mária, a körzet jelenlegi képviselője (Fidesz-KDNP) mindössze 70 ezer forintot költött a szállóra biztonsági okokból. Nemény szerint a megoldás valami egészen más lenne, a szombathelyieknek igénye is, hogy a nagyszálló múltjához méltó módon álljon a belvárosban.

Szerinte a jelenlegi városvezetés úgy tesz, mintha nem lenne hozzá semmi köze.
Nemény András konkrét megoldási javaslatot kínált, amivel a város csak nyerne a dolgon.
Nemény fontosnak tartja, hogy az emblematikus részek megmaradjanak, a báltermet például lehessen használni akár városi rendezvényekre is.
A lényeg a vásárlással nem a nagyszálló birtoklása lenne a legfontosabb: "nem tulajdonban kell tartani, hanem az a lényeg, hogy mi a környezetét is tudjuk befolyásolni."
Ha kell, akár más funkciókat is kaphatna az épület. A lényeg, hogy újuljon meg, a városnak is legyen vele kapcsolata.

Lukács Dániel, a körzet képviselőjelöltje hozzátette, a környéket mindenképpen megújítanák.
Maximálisan támogatja Nemény András kezdeményezését az 1000 parkoló, 1000 fa állítását.
A belváros egyik legégetőbb problémájának a parkolási rendet említette, Lukács szerint mindenképpen újra kell gondolni. Elmondta azt is, sok bejelentést kap a környékről, hogy túl kevés az árnyékos hely.
Ezt több lakó is jelezte neki, de mi is foglalkoztunk már vele. A fák az árnyékolással, valamint a természetes párologtatással több fokkal csökkenthetnék a körülöttük lévő levegő hőmérsékletét, majd hozzátette, a város legbetonosabb-térkövesebb területén sokkal több zöldre volna szükség.
Szólj hozzá!
December elejére mindkét helyszínen végezni fognak.
Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.
A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.
Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot.
A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.
Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.
Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.
A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.
A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.
A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.
Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.
Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.